Aktuális

Ma ítélhetik el jogerősen a lúgos orvost

Ma születhet jogerős ítélet Bene Krisztián ellen. Az orvost azért ítélték el, mert lúgot öntött volt élettársa nemi szervére, súlyosan megcsonkítva a nőt.

Kedden visszavonhatatlan ítélet születhet a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ügyében. A Budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját korábban kilenc év fegyházbüntetésre ítélték életveszélyt okozó testi sértésért, és örökre eltiltották a foglalkozásától.

Bene a másodfokú ítélet ellen fellebbezett, illetve a Bene ellen felhozott vádak közül néhány, a nő megtámadásával és színlelt kirablásával összefüggő bűncselekmény még nem szerepelt az ítéletben, így azok ellen is jogorvoslatot kellett biztosítani.

Bene most előzetes letartóztatásban van, konyhásként dolgozik a Nagy Ig­nác utcai bv-in­tézetben. Volt élettársa, Renner Erika azt nyilatkozta a Borsnak, ha kedden nem, június 13-án születhet végleges ítélet. A nő eddig nyolc műtéten esett át, de még további operációk várnak rá. Lelki sebei sem gyógyulnak, folyamatosan pszichológus segíti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése