Aktuális

Csatlakozni akart két magyar férfi az Iszlám Államhoz

Vádat emelt a Fejér Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik az ISIS nevű terrorszervezethez akartak csatlakozni. Egyikük el is jutott Isztambulba, de ott elfogták és hazatoloncolták.

Két magyar férfi úgy döntött 2015 januárjában, hogy csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában. Erről az interneten váltottak egymás között üzeneteket, de csak az egyikőjüknek jött össze az utazás. A leendő terrorista Isztambulig jutott, a hol a török hatóságok elfogták, és visszatoloncolták Magyarországra. 

Együk 2016-ban egy nyilvános Facebook-oldalon olyan hozzászólásokat írt, amelyekben terrorcselekmények elkövetésével fenyegetett, illetve az Iszlám Államhoz csatlakozni kívánó személyeknek segítséget kínált. 

A főügyészség vádiratában a terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntette, illetve terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt előzetes letartóztatásban lévő, illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlottakkal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását, valamint a letartóztatás, illetve lakhelyelhagyási tilalom fenntartását indítványozta – tájékoztatott az Ügyészség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top