Aktuális

Elrabolták, és prostitúcióra kényszerítették a debreceni nőt

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság összesen azt az öttagú bűnbandát, akik akarata ellenére kényszerítettek prostitúcióra egy nőt, akit el is raboltak. Az ítélet nem jogerős.

Még 2014-ben ismerkedett meg a sértett az egyik vádlottal, aki megtudta, hogy a nő korábban prostituáltként dolgozott. Rá is beszélte, hogy menjen vele Budapestre, ám ott hamar prostitúcióra kényszerítették. A sértett ezt nem akarta, ezért hazautazott Debrecenbe a szüleihez.

Önkényes futtatói kiderítették a címét, utána mentek, és visszavitték Budapestre. A nő ezután a rendőrségtől kért segítséget, akik a bajba került nőt egy debreceni hajléktalanszállón (!) helyezték el, ahol a banda szintén rátalált. A banda tagjai elutaztak Debrecenbe, a járókelőket kérdezgették a hajléktalanszállókról, másnap reggel meg is találták az előlük menekülő nőt, és csak az alkalmas pillanatra vártak, hogy elrabolhassák.

Miután a nő elhagyta szállót, a vádlottak autóval utolérték. A hajánál fogva rángatták a kocsi felé, megütötték, majd a térdén végighúzva a fél utcán, akarata ellenére betették az autóba. A nő közben segítségért és rendőrért kiáltozott. Egy szemtanú hívta a rendőrséget, az autópályán Pest felé menet, egy benzinkútnál tartóztatták fel a vádlottakat. A sértettet a vádlottak két órán át a hátsó ülés mögött, a lábuknál utaztatták, útközben folyamatosan bántalmazták: rátapostak, ütögették, csipkedték. Egyikőjük kést is szorított a nyakához – írja részletesen az ügyről a Birosag.hu.

Az, hogy a vádlottak valóban kényszerítették-e prostitúcióra a sértettet, nem volt a jelen eljárás része, azt viszont egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy folyamatosan félelemben tartották. 

A bíróság a vádlottakra 1 év 10 hónap és 2 év 10 hónap közötti börtönbüntetéseket szabott ki, két vádlott szabadságvesztésének végrehajtását 4-4 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottaknak emellett csaknem 800 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetniük.

 Az ítélet nem jogerős, mert többen enyhítésért fellebbeztek – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top