Aktuális

A Dunába fulladt a pszichiátriáról eltűnt édesanya

Az 53 éves nőnek még június közepén veszett nyoma: a családdal a minap közölték a rendőrök, hogy szerettük valószínűleg a Dunába fulladt.

Mint kiderült, az 53 éves anyukát saját fia vitte a Szent Imre Kórház Tétényi úti pszichiátriájára, mert az asszony képtelen volt feldolgozni egy két évvel korábbi tragédiát. A Borsnak nyilatkozó férfi azt mondta, nem akart hinni a fülének, mikor egy nappal később a kórház telefonon értesítette: édesanyjának, akit öngyilkossági hajlammal kezeltek, nyoma veszett.

Az eltűnt nőt azonnal keresni kezdte a rendőrség is, de hiába. A napokban már csak a holttestét sikerült megtalálni: 15 kilométerre a Szent Imre Kórháztól, a Dunában, egy bóján akadt fenn a teste. Az asszony családját érthető módon nagyon megviselte a tragédia. A fia elmondta, nem érti, hogy tűnhet el valaki csak úgy egy pszichiátriáról, ezért minden jogi lehetőséget meg fog vizsgálni, hogy felelősségre vonhassa a kórházat.

Az ügyben a Borsnak nyilatkozott a kórház ápolási igazgatója is. Németh Piroska elmondta, mivel a páciens önként vonult be a pszichiátriai osztályra, bármikor önként el is hagyhatta azt. “Ezek fényében semmilyen mulasztás nem történt” – tette hozzá.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Olvass még többet az esettel kapcsolatban az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top