Aktuális

Kalandos útja után fogták el a megszökött kerekesszékes rabot

Csak egy napig élvezhette szabadságát az a kerekesszékes rab, aki múlt szerdán szökött meg egy budapesti kórházból. A szökött fegyencet végül egy vonaton fogták el a Keleti pályaudvaron.

Kihasználva, hogy a rendőrség nem állított állandó őrséget kórterme elé, megszökött egy rab még múlt szerdán az egyik budapesti kórházból. A végtagbénult nő a Bors értesülései szerint a nagy szökés előtt szobatársaitól és más betegektől pénzt kért, majd segítséggel beült a kerekesszékébe, és egyszerűen elhagyta a kórházat.

A Bors úgy tudja, hogy a 43 éves nő Zala megyébe szeretett volna eljutni, de nem tudta, melyik pályaudvarra menjen, s melyik vonatra szálljon fel. Az elítélt jár a Nyugati pályaudvarnál, Kőbánya-Kispesten, járt Hatvanban, de mégis a Keletiben fogták el egy Győr felé induló vonaton.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a lopás miatt börtönben ülő nőnek már egy éve sem volt hátra eredeti büntetéséből, ám újabb bűncselekmények miatt várhatóan tovább kellett volna a rácsok mögött maradnia. Most fogolyszökés miatt is felelnie kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése