Aktuális

Ez történik ma, Kovács Ágnes szülinapján

Budapesten csütörtök reggel 04:57-kor kel fel a Nap, és 20:41-kor nyugszik. Kovács Ági szülinapján ilyesmikre számíthatunk:

2017. VII. 13.

Ezen a napon:

1985-ben megrendezik a Live Aid monumentális segélykoncertet Angliában és az Egyesült Államokban. 1981-ben Kovács Ági szülinapja.

Ez történik ma, Kovács Ágnes szülinapján

A nap mottója:

A rajtnál mindannyian egyenlők vagyunk. Nem lehet különbséget tenni az emberek között az alapján, amit korábban elértek, mert csak az lehet a mérvadó, amit most képesek bizonyítani.

Kilian Jornet

Névnap:             

Július tizenharmadika Jenő, Erneszt, Ernő, Harri, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik, Indra, Jakus, Szilas, Szilvánusz, Szólát, Szórád, Szovát, Üdvöske napja.

Június tizenharmadikán született:

Rubik Ernő feltaláló és Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő.

Időjárás:

Csütörtökre virradó éjszaka többfelé kell záporra, zivatarra számítani. Reggelre keleten is csökken a felhőzet, és a sok napsütés mellett képződő gomolyfelhőkből napközben már csak néhol fordulhat elő záporeső. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.

Napi horoszkóp:

Kos jegyűek számára ezt mondja a csütörtöki horoszkóp: “Ma visszatérhet az emberekbe, az életbe és a világ jóságába vetett hited. Talán úgy érzed, hogy ma megölelnéd az egész világot”.

A többiért olvass tovább itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top