Aktuális

Nem csókolózni kell vele, hanem suhanni – Yamaha XMAX 300 – teszt

Újságírónk, Szilvi és főszerkesztő-helyettesünk, Marci kipróbálhatták és tesztelhették a Yamaha vadonatúj robogóját. Íme, ők ezért vennék meg az új XMAX 300-at!

Munkatársaink, Szilvi és Marci majdnem egy hétre kapták kölcsön a Yamaha a közelmúltban bemutatott XMAX 300-as robogóját. 10 nyomós érvet találtak, amiért ezt a motort vennék meg.

1. Bámulatos a formatervezése

Szilvi: Az új XMAX 300 formatervezésében lehetetlen hibát találni. Finomak a vonalak, elegáns és uniszex a motor megjelenése. Összetéveszthetetlen. Már első pillantásra is magával ragad. Nem volt könnyű megválnom tőle.

Marci: Az első tankoláskor a benzinkutas hosszan körbejárt, majd megállt a motorral szemben és azt mondta: “elég mogorva tekintete van“. Megnyugtattam, hogy nem is csókolózni kell vele, a kinézete viszont tényleg vonzza a szemet. 

Csak ezzel járnánk dolgozni - Yamaha XMAX 300 - teszt

2. Különleges és egyedi a színezés

Szilvi: Az új robogót háromféle színben gyártja a Yamaha. A Milky White avagy tejfehér szín mellett matt szürkében, illetve Quasar Bronz színben kapható. Az utóbbit tesztelhettük. Ez a színezés egyszerűen káprázatos. A bronzosan csillogó mattított fényezés rendkívül elegáns és nagyon egyedi. Összetéveszthetetlen.

Marci: Jelenleg is egy XMAX-ot használok, amikor választottam, a színe volt az utolsó szempont. Igaz, ebben a bronzbarnában nem is árulták. Nekem mondjuk az a legfontosabb, hogy a forgalom többi résztvevője mielőbb észrevegyen. 

3. Kulcs nélkül indul

Szilvi: Természetesen ehhez a robogóhoz is tartozik indítókulcs. A Smart Key technológiának köszönhetően az indításhoz a kulcsot a zsebből vagy táskából sem kellett kivennem. Használata így nagyon kényelmes és biztonságos. Amikor a kulcsot a másik táskában felejtettem, a robogó azonnal jelzte, hogy nincs nálam. Persze, akkor is jelzett, amikor nem kapcsoltam off-ra, a kulccsal pedig elsétáltam.

Marci: Klassz volt, hogy gyakorlatilag napokig nem kellett elővennem a kulcsot a motorosdzsekimből, a motor “érezte”, hogy a közelben vagyok. Azt azonban továbbra sem tudja a Yamaha megoldani, hogy az ülés alatti hatalmas csomagtartót járó motornál is ki lehessen nyitni. 

Csak ezzel járnánk dolgozni - Yamaha XMAX 300 - teszt

4. Sportos és dinamikus

Szilvi: A robogó amilyen elegáns és stílusos, pontosan annyira sportos és dinamikus is. Rendkívül könnyedén gyorsul, pillanatok alatt 110 kilométer/órás sebességet jelzett. És ez még nem is a végsebesség. A robogót 0 kilométerrel vehettem át. A kereskedésben kifejezetten kérték, ha lehet, ne hajtsuk túl. Ha már bejáratósan elképesztően könnyedén megy, el sem tudom képzelni, mit tud majd az ezres szervíz után.

Marci: Mindig meglepnek azok az autósok-furgonosok, akik egy robogóval akarnak versenyezni. Dicsőség legyőzni egy olyan motort, amit nem is sportolásra terveztek? Nem hinném. Ráadásul a tesztmotort nem is sikerült senkinek, de az autópályán sem marad szégyenben, igaz, azt azért érezni, hogy nem kimondottan oda tervezték.

5. Elképesztően takarékos

Amellett, hogy bámulatosan megy, hihetetlenül keveset fogyaszt. Vezettem a péntek délutáni csúcsforgalomban, és vasárnap délután a városon kívül is. Mindegy, hol mentem vele, ez a csodarobogó nem fogyasztott 3 litert 100 kilométeren. A fogyasztásmérő pontosan 2,7 liter átlagfogyasztást jelzett, amikor átadtam Marcinak a motort. Az is igaz, finoman vezettem.

Marci: Én főleg autópályán ingáztam a motorral, ami bejáratási időszakban volt, így 130-140-nél nem mentem gyorsabban. A fogyasztást azonban így sem nőtt jelentősen, bár azért 3 liternél többet evett az együtt töltött közel 500 kilométeren.

Csak ezzel járnánk dolgozni - Yamaha XMAX 300 - teszt

6. Nagyon könnyű vezetni

Szilvi: Tényleg nagyon könnyű vezetni. Felültem rá és robogtam. Ennyi. Rendkívül fordulékony a kanyarokban, könnyű megbillenteni. A bőrülés nagyon kényelmes, hosszabb úton sem éreztem kényelmetlennek. Mint egy fotel, pontosan olyan.

Marci: Érezhető a különbség a 250 köbcentis XMAX-hoz képest az új váz, kettős villahíddal és kettős hátsó lengéscsillapítókkal. A motor nem pattog el az úton, ami a budapesti és az elővárosi közlekedésben elég fontos, annyi az úthiba.

7. Alig kell a féket használni

Szilvi: A robogóval alig fékeztem. Bőven elég a gázt visszaengedni, a motorfék ugyanis könnyedén lassítja a járművet. A tárcsafékekhez alapfelszerelés az ABS, így hirtelen fékezés esetén sem blokkolnak a kerekek. A csúcsforgalomban előfordult, hogy hirtelen fékeztem, de könnyedén megállt, még véletlenül sem csúszott meg.

Marci: A teszt során többször is sikerült belefutnom igazi nyári záporba, de a Yamaha fékrendszere rendesen tette a dolgát. Egy 267 milliméteres első és egy 240-es hátsó féktárcsa segített megállni és a kipörgésgátlónak is láttam értelmét, bár utóbbi elsőnek furcsának tűnt egy 300-as robogóban.

Csak ezzel járnánk dolgozni - Yamaha XMAX 300 - teszt

8. Különlegesek a LED lámpák

Szilvi: Az első és a hátsó lámpák is LEDesek, jól láthatóak. Kifejezetten illenek a motor stílusos megjelenéséhez. Az irányjelző kapcsolója pedig nagyon kényelmes, könnyen elérhető a kormányról.

Marci: Nekem a műszerfal kijelzője is bejött, éjjel pedig csak ritkán kellett reflektorra kapcsolnom, ha az 1-es út sötétebb szakaszára értem. Ami biztos, sok autós figyel fel és ad utat, amikor az XMAX fényszórója megjelenik a tükörben. Köszönet érte!

9. Rengeteg a hely

Szilvi: Az ülés alatt hatalmas helyet alakítottak ki. Bőven elfér a tárolóban akár két bukósisak is. És akkor még ott a csöppet sem kicsi hátsódoboz. A pénztárca, a személyes iratok, a papírzsebkendő, a mobil a kormány alatti két kis rekeszben is elférnek.

Marci: Túrázni, főleg két személlyel azért nem indulnék el vele, de a munkába járáshoz elegendő a tárolóhely, sem a laptophoz, sem bukósisakhoz nem kellett a hátsó doboz, mert minden befért az ülés alá. 

Csak ezzel járnánk dolgozni - Yamaha XMAX 300 - teszt

10. Stílusos belépő bárhová

Szilvi: Ezzel a robogóval bárhová elindulhatsz. Akár randevúra is. Hogy stílusos lesz a belépőd, és sikert aratsz, az biztos. Randira ugyan nem mentem, azért így is megbámultak vele.

Marci: Mentem vele randevúra, de nem a motoron múlott a siker. Az pedig kimondottan stílustalannak éreztem, amikor az óbudai főtérre teljes motorosfelszerelésben inkább betoltam az XMAX-ot, mert oda motorral tilos behajtani, de nem akartam látótávolságon kívül hagyni az alapáron 1,848 milliós motort.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top