Aktuális

Holland drogdílereket vettek őrizetbe egy magyar fesztiválon

Őrizetbe vettek két holland állampolgárt a Bercel melletti Csobánkapusztán tartott SUN Fesztiválon.

 A rendőrök szombaton fogták el a 30 éves és a 25 éves férfit, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Dankóné Nagy Éva tájékoztatása szerint a sátrukban, valamint egyikük hátizsákjában és övtáskájában

összesen 339 tablettát, 168 gramm zöldes-barnás növényi törmeléket, továbbá 93 önzáró tasakban fehér és barnás színű kristályos anyagot találtak a nyomozók.

A rendőrök a rendezvény területén szintén szombaton egy másik 25 éves holland férfit is igazoltattak, akinél a ruházata és a gépkocsija átvizsgálása során három gramm növényi törmeléket találtak. A három férfit előállították a balassagyarmati rendőrkapitányságra, ahol a mintavétel mindannyiuk szervezetében kábítószer jelenlétét mutatta ki.

A szóvivő közölte: a 30 éves holland férfit és 25 éves társát kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer-birtoklás vétség, míg a másik 25 éves férfit kábítószer-birtoklás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A három férfit őrizetbe vették. 

Július 20-án kezdődött a Solar United Natives (SUN) Fesztivál a Nógrád megyei településen, a rendezvényen a korábbi években is több eljárás indult kábítószer-fogyasztás és -birtoklás miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top