Aktuális

Ha nem születik pénztelennek, ma nem lenne dúsgazdag üzletasszony Martha Stewart

Hogy hogyan kell a háztartást vezetni, miként lehet olcsón jókat főzni, rendben tartani a kertet és barkácsolni, arra Martha Stewart tanította meg az amerikai nőket. Háztartásvezetési könyvei és tévéműsorai miatt példakép lett, és maradt azután is, hogy bennfentes kereskedés miatt börtönre ítélték. De ki ez a nő, aki fakanállal a kezében lett sztár és életvezetési tanácsadó?

“Nem mondhatnám, hogy szegények voltunk, csak nem volt pénzünk. Ez nagy különbség” – nyilatkozta egyszer gyermekkoráról Martha, és hozzátette, ha nem születik pénztelennek, ma nem milliárdos üzletasszony. 

Az Egyesült Államok kedvenc háziasszonya 1941. augusztus 3-án született Martha Helen Kostyra néven. Lengyel bevándorlók hat gyermeke közül ő volt a második. Maga varrta a ruháit, az édesanyjától sütni-főzni tanult, mégpedig a legolcsóbb hozzávalókkal, apja a kertészkedést és a barkácsolást tanította meg lányának, a nagymama meg a befőttkészítés titkait.

15 évesen már modellkedett, a Chanel egyik arca volt, majd az egyetemen megismerte későbbi férjét, Andrew Stewartot. 1961-ben házasodtak össze, négy évvel később született meg egyetlen gyermekük, Alexis. 26 év után váltak el.

Fotó: Susan Wood/Getty Images
Fotó: Susan Wood/Getty Images

“Majdnem három évtizedig voltam házas, ez nem elég? Megkaptam a részem a padlón hagyott koszos alsóneműkből” – így az üzletasszony, aki ezután viszonyba keveredett Sir Anthony Hopkinsszal, majd megnézte A bárányok hallgatnak című filmet, dr. Hannibal Lecter karaktere azonban sokkolta, és szakított. Máig nem ment férjhez újra, kétszeres nagymama lett, és egy farmon él sok-sok állattal körülvéve.

Na de vissza a szuperszonikus karrierjéhez.

Házasságuk elején Andrew-val együtt vásároltak egy lepusztult farmot, amelyet gyakorlatilag Martha két kézzel hozott rendbe saját praktikus ötletei alapján. 1976-ban egy barátnőjével, Normával ételszállító céget hoztak létre, amely a Stewart-ház pincéjében működött. Norma rövidesen kiszállt az üzletből, mondván: képtelen tartani a lépést partnere tempójával.

Közben Andrew egy New York-i könyvkiadó élére került, és kitalálta, hogy a könyvbemutatókhoz a cateringet a felesége biztosítsa. Ekkor fedezte fel Marthát egy kiadó, és javasolta, írjon szakácskönyvet.

Fotó: Susan Wood/Getty Images
Fotó: Susan Wood/Getty Images

Az Entertaining című mű 1982 decemberében jelent meg, és elképesztő siker lett, jöttek is a következő kötetek: a gyors ételek, az előételek, a piték és torták, egy esküvőkkel foglalkozó könyv, az esküvőtervezés és a tippek a karácsonyi előkészületekhez, barkácsolós és kertészeti művek, talán csak a gobelinezés maradt ki. Bár ki tudja.

Martha rendszeres vendége lett az életmódmagazinoknak, cikkeket írt, tévéműsorokba hívták vendégül, 1990-ben pedig a Time magazin rendszeres mellékleteként megjelent a Martha Stewart Living. A magazin olvasottsága, amelynek Martha volt a főszerkesztője, meghaladta a 2 milliót. Közben elindult az asszony saját show-ja is, napi egyórás adásidővel.

Martha Stewart tanította a nőket arra, hogyan terítsenek, mit főzzenek, miként rendezzék be az otthonaikat, mire milyen ajándékot vegyenek, hogyan ültessék be a kertet és irtsák ki a kártevőket belőle.

“Mindig is tanár akartam lenni, és most tulajdonképpen a gyerekkori álmomat élem, hiszen amit most csinálok, az az, hogy számtalan dolgot mutatok meg emberek millióinak” – mondta sikerei csúcsán. Dollármilliókat termelt, 2001-ben az USA 13. legbefolyásosabb üzletasszonya lett, a New York-i tőzsde igazgatóságának is a tagja lett.

Fotó: R. Diamond/Getty Images
Fotó: R. Diamond/Getty Images

Épp emiatt fogták perbe 2003-ban. Kiderült, bennfentes tőzsdei kereskedést folytatott, egy nappal az előtt adott túl jelentős gyógyszergyári részvénycsomagján, hogy a cég másnap tönkrement. Bűnösnek találták, öt hónap börtönt kapott. Nimbusza megkopott, 2 milliárdot érő cégét töredékéért tudta csak eladni, bár még így is dúsgazdag volt.

De nem adta fel, felfedezte az internetben a lehetőséget, blogol, videókat készít, azaz ugyanazt csinálja, mint korábban a tévében, és szép lassan újra a nők példaképévé vált, tízmilliók követik tanácsait. Fáradhatatlan, és tele van ötlettel még most, 76 évesen is.

“Illúzióromboló dolog a korról beszélni. Inkább azzal kellene foglalkoznunk, milyen hatékony valaki, és mennyire végez jó munkát, nem arról, milyen idős.”

Fotó: Profimedia
Fotó: Profimedia

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top