Aktuális

Tudod, hogy mikor úszhatsz a Duna Arénában? Jövő ilyenkor!

2018-tól a Nemzeti Sportközpontok (NSK) fenntartásában fog működni a Duna Aréna. Az uszodát átépítik ahhoz, hogy a nagyközönség is használni tudja, a lelátóit lebontják majd, nagyjából jövő ilyenkor próbálhatják ki az egyszerű földi halandók.

A Hvg.hu megkeresésére a Nemzeti Sportközpontok (NSK) azt válaszolta, hogy az uszodát a világbajnokság utáni igényeknek megfelelően átépítik, a versenytérben lévő ideiglenes lelátókat elbontják, elvégzik a szükséges gépészeti átszereléseket. A teljes komplexumot várhatóan 2018 második negyedévében veheti majd használatba a nagyközönség.

A Duna Arénát a vizes világbajnoksághoz építette a kormány 46 milliárd forintért, az uszodának azonban csak augusztus 31-ig volt üzemeltetője, a B-Omega-T Kft. tartotta fenn. A létesítmény éves fenntartási költsége legalább 1 milliárd forint lehet, azaz jókora veszteséggel kell számolni – írja a lap.

Ezek a lelátók nem lesznek.
Ezek a lelátók nem lesznek.

A világbajnokság előtt három hónappal írtak ki pályázatot az üzemeltetésre, de sem a főváros, sem az úszószövetség, sem a XIII. kerület, sőt akkor még a többi budapesti uszodát is fenntartó NSK sem vállalta a feladatot…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top