Aktuális

Lúzer tolvaj: mindent összetört, amit ellopott

Ennyi mindent nem tudott elvinni a biciklin.

Az 51 éves helyi férfi szeptember 11-én tört be egy sajószentpéteri családi házba, ahonnan tévét, DVD-lejátszót, illetve egy-egy üveg pezsgőt és bort vitt magával.

A férfi hazafelé biciklizett a zsákmánnyal, de elejtette az italokat, amik összetörtek. Később a tévé is leesett a bicikliről, de a megrepedt jószágot a férfi végül magával vitte.

A borsodi rendőrök a bejelentés után három nappal elfogták a gyanúsítottat, aki a kihallgatáson beismerte tettét. Az ügyben indított nyomozást a Sajószentpéteri Rendőrőrs a napokban befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top