Aktuális

Lavinát indíthat el az Auchan bejelentése

Tíz százalékon felüli béremelést kapnak az Auchan dolgozói, az áruház alkalmazottai novembertől kapják a magasabb fizetést.

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

Október elején még arról írtunk, hogy a Tesco dolgozói után az Auchan alkalmazottai is sztrájkot terveznek, mert a szakszervezetek az első bértárgyaláson jóval nagyobb, 20-30 ezer forintos béremelési igényt fogalmaztak meg, mint amit a vezetés elképzelt. 

A novemberi béremeléssel alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt. Az Auchan ígéri, hogy rendezni fogja az áruházi menedzseri pozícióban dolgozók bérét is.

A közlemény idézi a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökét, aki üdvözölte, hogy az alsóbb bérkategóriákban különösen jelentős lesz a fizetések emelkedése. Sáling József hozzátette, hogy a létszámbővítéssel elsősorban a létszámhiányt kell enyhíteni.

Az Auchan Retail Magyarország 19 áruházat, 1 szupermarketet, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és 1 online áruházat üzemeltet és közel 7000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 19 évben mintegy 200 milliárd forintot fordított Magyarországon beruházásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top