Aktuális

Szexrabszolga lett a magyar lányból Írországban

Hét hónap után szabadult ki fogva tartói karmai közül egy fiatal magyar lány, akit szexrabszolgaként tartottak bezárva egy szobában, Írországban.

Lakattal zárták annak a fiatal, magyar lánynak szobáját, akit szexrabszolgaként tartott fogva egy szintén magyar pár. A 33 éves O. György és 20 éves barátnője, K. Evelin ellen a közelmúltban emelt vádat a belfasti bíróság.

A vád szerint a magyar lányt Dungannonban kényszerítették prostitúcióra fogva tartói, aki először rendes állással csábították ki külföldre egykori ismerősüket, majd elvették útlevelét, bankkártyáját, és bezárták egy hotelszobába. A lány vallomása szerint O. György egy kalapáccsal a szeme láttára törte össze mobiltelefonját, majd kétszer meg is erőszakolta.

K. Evelin a lányról akarata ellenére képeket készített, azokat pedig escortoldalakra töltötte fel, a jelentkezők hívásait is ő fogadta.

A szexrabszolgaként tartott lány valahogy mégis értesíteni tudta a rendőrséget, akik idén májusban csaptak le az évek óta Dungannonban élő párra. A lány ekkor már hét hónapja volt a pár foglya, a szexmunkával 13 ezer fontot (4,6 millió forintot) keresett, de ebből a pénzből egy fillért sem látott viszont.

A 20 éves K. Evelint ezer font óvadék ellenében szabadlábra helyezték, viszont a kétszeres nemi erőszakkal is megvádolt O. Györgyöt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top