Aktuális

Az MMA még nem reagált Marton László zaklatási ügyére

A Vígszínház, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem már adott ki közleményt azzal kapcsolatban, hogy Sárosdi Lilla színésznő Marton Lászlót nevezte meg, mint a rendezőt, aki szexuálisan zaklatta. A Magyar Művészeti Akadémia az egy héttel ezelőtti bejelentés óta még nem reagált az esetre.

A Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti szekciójának tagja Marton László, a Vígszínház korábbi főrendezője. Marton azután mondott le a főrendezői tisztségről, hogy Sárosdi Lilla színésznő őt nevezte meg mint a vele szemben szexuális zaklatást elkövető színházi szakembert. 

Az MMA rendes tagjaként Marton László bruttó havi 290 ezer forintos juttatásban részesül – írja a hvg.hu, a Kettős Mérce blogra hivatkozva. A blog az MMA-hoz intézett kérdése arra irányult, hogy a szervezet tervez-e bármilyen lépést Martonnal szemben azután, hogy Sárosdit követően több nő is jelezte, hogy a rendező zaklatta őket. 

A Magyar Művészeti Akadémia egyelőre annyit közölt, hogy a kérdésre a törvényi határidőn belül válaszolni fognak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top