Aktuális

Januártól teljesen átalakul az Ügyfélkapu

Jövő év januárjától elindul az elektronikus Ügyfélkaput leváltó új felület, amelyen az eddigieknél is több ügyet intézhetnek el a felhasználók.

Egy egységes felület jön létre a most ismert Ügyfélkapu helyett, amelyen keresztül a szolgáltatókkal, illetve az önkormányzatokkal lehet a kapcsolatot tartani, és több ezer ügyet lehet elintézni – mondta Hajzer Károly informatikai helyettes államtitkár az InfoRádiónak.

Az új szolgáltatások közé tartozik az e-papír rendszer, amely elektronikus űrlapként helyettesíti az eddigi papíralapú állampolgári megkereséseket, mindent egy helyen lehet majd elérni. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szerint személyre szabható ügyintézési felületet használhatnak január 2-ától az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek. Az ügyintézési felületre elsőként csak ügyfélkapus azonosítással, a jövőben azonban többféle azonosítási mód (eSzemélyi, telefonos azonosítási kód) közül választva lehet majd belépni.

Az új felület, amely január 2-ától pilot jelleggel lesz elérhető, nem pusztán ügyintézési platform lesz, hanem az e-közigazgatási portálokat és szolgáltatásokat összefogó komplex keretrendszer, amelyre az e-ügyintézési szolgáltatók (például államigazgatási szervek, a helyi önkormányzatok, bíróságok, közüzemi szolgáltatók) tudják kihelyezni saját szolgáltatásaikat.

Egy átmeneti időszakban a régi ügyfélkapu és az új egységes, személyre szabott elektronikus ügyintézési felület párhuzamosan működik majd, utóbbira  azoknak külön nem kell regisztrálniuk azoknak, akik az elektronikus ügyfélkapun már regisztrálva vannak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top