Aktuális

Egy évvel a veronai buszbaleset után még mindig nyomoz a magyar rendőrség

Egy évvel ezelőtt, 2017. január 20-án szenvedtek balesetet a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok és tanárok Olaszországban. A balesetnek 17 halálos áldozata volt, a magyar rendőrség még mindig nyomoz.

Tavaly, ugyanezen a napon mindkét gyerekem felvételit írt. Aztán bementek a termekbe, én elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a híreket, és akkor láttam meg, hogy mi történt hajnalban Olaszországban. A gimnázium aulájában percekkel később már a szülők nagy része telefonnal a kezében, nyomott hangulatban, csendben várakozott. A hír addigra ért el hozzánk. Hogy ők mire gondoltak, azt nem tudom, de az én fejemben egyre csak az kattogott, hogy milyen lényegtelen lett egyszeriben a felvételi eredménye, hiszen az én gyerekeim itt vannak, élnek és egészségesek. A tragédia éppen egy éve történt, 2017. január 20-án.

A hős testnevelő tanárnak mindkét gyereke életét vesztette a veronai buszbalesetben

Vígh György életét kockáztatva rohant vissza a buszhoz újra és újra, hogy mentse a gyerekeket. A saját fiát és lányát azonban már nem tudta kihúzni a lángoló buszból. A testnevelő tanár azóta nyugdíjba ment, és a feleségével kettesben próbálják egy éve feldolgozni a feldolgozhatatlant. 18 éves lánya, 30 éves fia és a lányának a barátja is életét vesztette a veronai buszbalesetben. Megrázó videóban emlékszik vissza az RTL Klub Házon kívül című műsorában az egy évvel ezelőtti napra, és mesél a mostani életéről.

10 nappal a tragédia után jelentette be az olasz rendőrség, hogy sikerült azonosítaniuk a veronai buszbaleset összes áldozatát. A katasztrófában 17-en vesztették életüket, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet.

Az egész országot megrázta a hír. Hónapokon keresztül a baleset körülményeiről írtak az újságok, mindenki kíváncsi volt arra, mi is történhetett pontosan, ki a felelős a balesetért. És – talán ezt kellett volna első helyen megemlítenem – nagyon sokan siettek valamilyen módon az érintett szülők segítségére, és próbáltak támaszt nyújtani nekik meg a gyerekeknek, akik elveszítették a barátaikat, az osztálytársukat, az iskolatársukat.

A buszsofőr felelőssége máig nem tisztázódott

Eszméleténél volt a sofőr a januári veronai buszbaleset után – derül ki az olasz rendőrség által felvett jegyzőkönyvből, amelyről a Bors számol be. A sofőr a baleset után ki tudott jutni a buszból, a rendőrök az autópálya mellett találtak rá. Néhány méterre állt a lángoló járműtől, sokkos állapotban volt, segíteni nem tudott, azt sem tudta megmondani a járőröknek, hogy ő kicsoda.

Nemzetközi bíróság elé akarták vinni az ügyet 2017 nyarán az érintettek

A baleset óta eltelt időben – a családok azt mondják – semmilyen tájékoztatást nem kaptak, annak ellenére, hogy az olasz hatóságok már lezárták a nyomozást. „Időhúzás zajlik, pedig csak ki kellene nyitni az olasz aktákat, hogy megkezdődjön a felelősségre vonás, de ez nem történik meg” – fogalmazott Krizsány László, az egyik érintett szülő az ATV Híradójában 2017 nyarán. Hozzátette, ezért döntöttek úgy, hogy nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. Az édesapa nemrég a Hír TV Riasztás című műsorában azt mondta, a postaládájába valaki bedobta azokat az iratokat, amelyekből kiderül, hogy eddig mire jutott a Nemzeti Nyomozóiroda.

„Két része van. Az egyik, hogy az autóbusz nem volt forgalomképes, tehát nem állhatott volna forgalomba. Gyakorlatilag egy közlekedési múzeumba sem tehették volna ilyen állapotban. A másik része, hogy ezt az autóbuszt olyan sofőr vezette, aki nem volt képes ennek a járműnek a vezetésére.” 

A buszokat üzemeltető cég is felelős?

A 17 halálos áldozattal és 26 sérülttel járó veronai buszbalesetben felmerült a a buszt üzemeltető cég felelőssége is, mivel engedély nélkül szerelhettek be pótüléseket és pót-üzemanyagtartályt a buszokba, amelyek kigyulladtak. A bíróság még nem mondta ki, hogy valóban felelősségre vonhatók-e a baleset miatt, ha igen, kártérítést kell fizetniük. Ilyenkor előfordul, hogy kiürítik a cégeiket a tulajdonosok. Hogy ezt ne tehessék meg, ilyenkor előzetesen zárolni szokták az érintett vállalkozások vagyonát, de a 444.hu szerint ez nem történt meg, mert 21 buszukat árulják az interneten 34 900 és 115 ezer euró közötti árakon december eleje óta. 

Következmények: szigorodtak itthon a buszos kirándulások szabályai

2018. január elsejétől külföldre kirándulás csak úgy szervezhető, ha a tanulókat, gyermekeket szállító busz nemzetközi forgalomban 23:00 és 04:00 óra között nem közlekedik. Kivételes esetben éjjel is lehet utazni, ha elháríthatatlan külső ok – így közlekedési torlódás, közlekedésrendészeti hatósági intézkedés – miatt e tilalom nem tartható be. A diákokat szállító buszoknak rendelkezniük kell digitális menetíró készülékkel, és a jármű nem lehet 13 évnél idősebb. Az iskola csak olyan szolgáltatóval köthet szerződést, amely vállalja és szakorvos által igazolja, hogy a jármű vezetői nem szenvednek alvászavarban. Ez azért került bele a szabályozásba, mert a veronai buszbaleset sofőrjének valószínűleg ez a betegsége van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top