Aktuális

Halálkamion: a harmadrendű vádlott állítja, nem tudott arról, hogy nincs szellőzés

Vallomást tett a harmadrendű vádlott a 71 ember halálát okozó parndorfi embercsempészési ügyben hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben.

A bolgár férfi, aki a vád szerint 2015. augusztus 26-án autóval kísérte Kecskemétről Ausztria felé a hűtőkocsit, azt mondta: ha tudta volna, hogy az emberek nem kapnak levegőt, ő maga kért volna meg egy rendőrt, hogy állítsa meg a kamiont.

A harmadrendű vádlott vallomásában úgy fogalmazott, hogy a vádiratban leírtak nem mindenben felelnek meg a valóságnak. Elismerte, hogy több szállításban részt vett, de csak mint sofőr melletti utas vagy mint kísérő. Azt mondta, Magyarországra egy barátja kérésére érkezett, mindössze néhány napra. Közölte, az emberek szállításában nem akart részt venni, mert félt.

Közölte, hogy egy sofőrtől értesült arról, hogy az emberek a szállítások során kiabáltak az autók rakterében, de ezt a másodrendű vádlott azzal magyarázta: „azért veszekednek és verekednek, mert különböző fajokhoz tartoznak”.

A 71 ember halálával végződő tragédiával kapcsolatosan azt mondta: a másod- és a negyedrendű vádlott egyezett meg az emberek szállításáról, ő semmiről sem tudott. Többszöri kérésükre, fáradtsága ellenére végül elvállalta a kísérő szerepét, de arról nem tudott, hogy „a kamiont nem lehet szellőztetni”, mint ahogy arról sem, hogy a jármű úti célja Németország lett volna.

Kijelentette, a másod- és a negyedrendű vádlott rá vonatkozó nyilatkozatai hazugságok. Felolvasott vallomása végén együttérzését és sajnálatát fejezte ki az emberek halála miatt.

Beszámolt arról is részletesen, hogy mivel egy alkalommal verekedésnek vélt hangokat hallott kiszűrődni a kamionból, telefonált a másodrendű vádlottnak, hogy intézkedjenek az elsőrendű vádlottal, mert azt feltételezte, hogy van kapcsolatuk a szállított emberekkel.

Állítása szerint az Ausztriában leállított kamionhoz nem ment oda, így nem is nyithatta ki annak ajtaját, de ez nem is a kísérő, hanem a szállító járműveket vezetők feladata volt. A sofőr az út szélén leállított hűtőkocsit elhagyva, beszállva az autójába csak annyit mondott, hogy hajtson el gyorsan, mert jönnek a rendőrök.

A harmadrendű vádlott meghallgatása kedden folytatódik.

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről Ausztria felé tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. Az elkövetők egy rendőri intézkedéstől tartva az ausztriai Parndorf közelében a járművet hátrahagyva elmenekültek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top