Aktuális

Félmilliót csalt ki áldozatától az álrendőr – így ismerheted fel a csalókat

Egy kazincbarcikai férfi rendőrnek hazudta magát, és félmillió forintot csalt ki egy nőtől. Megmutatjuk, mire kell figyelni, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy igazi rendőrrel van-e dolgunk.

A rendőrség elfogott egy 36 éves kazincbarcikai férfit, aki több alkalommal rendőrnek adta ki magát egy nőnek. Azt ígérte, hogy a nő öccsével szemben ittas járművezetés miatt indított eljárásban közbenjár, enyhíti a büntetést, sőt meg is szünteti – közölte a Police.hu.

P. Ferenc először letétbe helyezésre kért pénzt a sértettől, majd egy nap múlva kártérítés jogcímén. Harmadik alkalommal óvadék címén próbálkozott sikeresen az álrendőr, aki így összesen több mint félmillió forintot csalt ki a nőtől.

Egy feliratos póló önmagában kevés (Fotó: Police)

A bejelentést követően a nyomozók elfogták a férfit, aki ellen a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Az eset nyomán a rendőrség ismét felhívja a figyelmet, hogy a rendőrt egyenruhája, szolgálati jelvénye, valamint fényképpel ellátott szolgálati igazolványa igazolja. A polgári ruhás rendőröket, köztük a nyomozókat, csak az igazolvány és a jelvény igazolja.

A hamis jelvényen az ötjegyű azonosító helyett Police felirat szerepel (Fotó: Police.hu)

A szolgálati jelvény felső részén „RENDŐRSÉG” felirat, míg az alsó részén ötjegyű, egyedi azonosítószám található, továbbá a kettő között piros-fehér-zöld mezőben egy kard mérleggel együtt van ábrázolva.

Ha valaki arra gyanakszik, hogy nem valódi rendőrrel van dolga, hívja a 112-es vagy a 107-es ingyenes telefonszámokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése