Aktuális

Durva bírság jár az utcai zaklatásért Franciaországban

Kilencveneurós helyszíni bírságot vezetnek be Franciaországban az illetlen gesztusok, füttyögés és obszcén megjegyzések büntetésére – jelentette be kedden Benjamin Griveaux kormányszóvivő.

„Emlékeztetek mindenkit, hogy Île-de-France-ban (a Párizs környéki régió) a tömegközlekedésen utazó nők 90 százaléka érzi úgy, hogy fizikai vagy lelki erőszak, illetve zaklatás áldozata, ennek pedig véget kell vetni” – hangsúlyozta Benjamin Griveaux a BFMTV televízióban.

A Weinstein-ügy nyomán megszólaló egykori áldozatok tanúvallomásai nyomán készülő minapi parlamenti jelentés 90-től 750 euróig terjedő pénzbírság bevezetését javasolja „minden, a nyilvánosság előtt zajló szexista vagy szexuális jellegű kijelentés, magaviselet vagy nyomásgyakorlás” büntetésére.

A jelentés szerint a „szexista vétség” elkövetését a helyszínen az augusztusban a közbiztonság növelésére létrehozott új rendőrségi szerv rendőrei állapítják majd meg. Griveaux kedden elismerte, hogy tudatában van annak, milyen nehéz megállapítani a tettenérést szóbeli inzultálás esetén. „Ez azonban még mindig jobb, mint a semmi” – tette hozzá.

Hasonló büntetések elve ugyan nem működött más országokban, így Belgiumban és Portugáliában, Griveaux azonban úgy vélte, hogy „az elvetélt kísérletekből is tanulni lehet”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top