nlc.hu
Aktuális
Játssz velünk: ki az igazi és ki az álmagyar ezeken a március 15-i képeken?

Játssz velünk: ki az igazi és ki az álmagyar ezeken a március 15-i képeken?

Ilyen megosztott még sosem volt az ország, és most már hivatalos, hogy vannak az igazi és a nem igazi hazafiak. Tettünk egy-egy kört az árok (mit árok! szakadék!) mindkét oldalán. Portrék és kvíz.

Tudjuk-tudjuk, ne kezdjük már mi is! Ne aggódj, nem kezdjük. Nem gázolunk, sőt még vádliig sem araszolunk az aktuálpolitika mocsarába. De a nemzeti ünnep az nemzeti ünnep, nem? Ha nagyon szeretnénk, megúszhatjuk jobberezés meg ballibezés nélkül, megélhetjük belül, tudjátok, ahogy érdemes, és ahogy kell. Sőt meg is lehet mutatni az ünnepséget, például fotókon, pártok és zászlók nélkül (igaz, ezeket kikomponálni a háttérből nem kis kihívás), mindenféle erőltetett koncepció és részrehajlás nélkül, ideológiamentesen. Ez is volt a cél.

Csakhogy.

A minden korábbinál durvább kampányt egyszerűen képtelenség nem meghallani, főleg március 15-én, és főleg akkor, amikor hivatalossá teszik, hogy kétféle ember él ebben az országban: az igazi, nemzeti érzelmű magyarok, meg a többiek, a nem igaziak, akik – ki tudja, miért – a haza érdekei ellen áskálódnak. Hagyjuk is a részleteket meg a konkrétumokat – azokat meghagynánk a hivatásosan is ezzel foglalkozó bátyánknak, a 24.hu-nak –, a lényeg, hogy nem nehéz dekódolni az üzenetet, illetve azt, hogy kire kell gondolni. Tettünk hát pár kört az árok – mit árok! szakadék! – mindkét oldalán, és portrékat hoztunk. Húszat. A fele az egyik oldalon, az „igazi” magyarokén készült, a fele a másikon, a „nem igaziakén”.

Játsszunk! Nem mondjuk meg, melyik honnan van, nem közlünk mást, csak az időpontot és a helyszínt, te pedig tippelj! Ki az igazi, ki a nem igazi? A megfejtés a cikk végén, a képek alatt vár. 

1.

13:32, Kossuth Lajos utca

2.

14:50, Batthyány-örökmécses

3.

13:20, Kossuth Lajos utca

4.

15:02, Batthyányi-örökmécses

5.

13:46, Kossuth Lajos utca

6.

14:02, Kossuth tér

7.

14:06, Kossuth tér

8.

14:24, Kossuth tér

9.

13:38, Kossuth Lajos utca

10.

13:59, Kossuth tér

11.

14:10, Kossuth tér

12.

14:56, Batthyány-örökmécses

13.

15:01, Batthyány-örökmécses

14.

14:26, Kossuth tér

15.

13:14, Kossuth Lajos utca

16.

14:30, Kossuth tér

17.

14:32, Kossuth tér

18.

14:55, Batthyány-örökmécses

19.

14:21, Kossuth tér

20.

15:05, Batthyány-örökmécses

Most pedig, ahogy ígértük, a megfejtés, képenként.

1-20.: A képeken szereplő összes személy pontosan ugyanannyira és ugyanúgy magyar: igazi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.