Aktuális

Sertéspestistől tartanak Szabolcsban

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsalyon sertéstelep és vágóhíd is működik, de a vágási stop miatt jelenleg nem tudnak disznót vágni, pedig az iskolások is innen kapnak enni.

Afrikai sertéspestist diagnosztizáltak a napokban a magyar-román határtól mintegy 4 kilométerre Romániában. Ezért néhány magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni. A hatóság 8 újabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre terjesztette ki a korlátozást.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsalyon most hallal és csirkefélékkel fogják pótolni a sertéshúst, hiszen a közétkeztetésben csak saját maguk által termelt élelmiszereket használnak. A polgármester azonban nem zárta ki, hogy a helyzet miatt most máshonnan is vásárolnak sertéshúst – számolt be az ATV.

A Rozsalyon élők bíznak abban, hogy az állataik nem kapják el a kórt, de tudják, hogy a kisebb családi gazdaságoknál is oda kell figyelni a sertésekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top