Aktuális

Perverz férfi miatt tört ki botrány a repülőn

Az utastársa végigmaszturbálta a repülőutat, majd megpróbálta felszedni.

Egy az ausztráliai Brisbane-ből Sidney-be tartó Tigerair-járaton az egyik női utas arra panaszkodott, hogy igen különös utastársat fogott ki. Szomszédja, egy a húszas éveiben járó, borotvált fejű, de fent lófarkas férfi, aki alkoholtól bűzlött, és az egész utat napszemüvegben és fülhallgatóban töltötte, nem sokkal az érkezése után elkezdte a nemi szervét simogatni, és ez a foglalatoskodás az útja legnagyobb részét kitöltötte.

Mikor a nő az utaskísérő segítségét kérte, az megnyugtatta, hogy rá se rántson, és hogy a férfinak a mosdót kellene használnia, majd figyelmen kívül hagyva a nő kérését, hogy ültesse át, elsietett. A férfi utas rövid időre elhagyta a székét, majd mikor visszajött, megkocogtatta szomszédja vállát, és a telefonján a következő üzenetet mutatta neki:

„Bocs az előzőért, nem akartalak rossz helyzetbe hozni.” Majd mivel a nő nem reagált, még egy üzenetet írt neki: „Nagyon tetszel. Van barátod?”

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels.

Bár minden valamire való szerelmi történet hasonló romantikus körülmények között kezdődik, a nő panaszt tett a Tigerair légitársaságnál, akik nem tudnak róla, hogy a nő tájékoztatta volna az utaskísérőt a problémáról.

„Értjük, hogy a szomszédja testszaga kellemetlen lehetett, azonban utasaink személyes higiéniáját sajnos nem tudjuk garantálni. Máskor, kérjük, ilyen esetben forduljon a személyzethez, akik szívesen átültetik, ha ilyen probléma merül fel.”

Forrás: The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top