Aktuális

Meghalt Stéphane Audran

Elhunyt Stéphane Audran Oscar-díjas francia színésznő. Nyolcvanöt éves volt.

Nyolcvanöt éves korában meghalt Stéphane Audran francia színésznő, akit a magyar közönség egyebek között A burzsoázia diszkrét bája, A hentes és a Babette lakomája című filmekből ismerhet.

Stéphane Audran – Fotó: Eric Fougere/VIP Images/Corbis via Getty Images

Pályafutása során Audran számos díjat nyert, többek között a legjobb színésznőnek járó BAFTA-díjat 1974-ben A burzsoázia diszkrét bája (1972) és a Juste avant la nuit (1971) című filmekben nyújtott alakításaiért – idézte fel a BBC News.

Ő játszotta a főszerepet a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat 1988-ban elnyert Babette lakomája (1987) című drámában, valamint Az utolsó látogatás című brit televíziós minisorozatban is feltűnt.

Audran 25 filmet forgatott együtt férjével, Claude Chabrol rendezővel 1964-től 1980-ig tartó házasságuk alatt. 

Közös munkáik közé tartozott az 1968-as Barátok, amelyért Audran elnyerte a legjobb színésznőnek járó elismerést a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Egy évtizeddel később a francia Oscarként emlegetett César-díjat is bezsebelte a Violette Noziere című filmért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top