Aktuális

Világháborús bombát találtak egy biatorbágyi általános iskola udvarán

Időközben elszállították a robbanótestet.

Feltehetően világháborús bomba került elő egy biatorbágyi általános iskola udvarán kedden – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. A környéken öt utca lakóházait kiürítették, és az utcákat lezárták.

Markovics Zita elmondása szerint a Karinthy Frigyes utca 4. szám alatti iskola udvarán tereprendezési munkálatok közben akadtak egy feltehetően második világháborús, nagyjából 100 kilós bombára. A feltételezett robbanótest 45 fokos szögben, 50 centiméter hosszan állt ki a földből. Ahhoz, hogy a tűzszerészek azonosítani tudják, ki kellett üríteni az iskolát és a 200 méter sugarú körben található házakat is – közölte a kommunikációs tiszt.

Markovics Zita később elmondta: a tűzszerészi munkálatok idejére öt utcában – a Karinthy, a Kazinczy, a Mária királynő és a Dózsa György utcában – 43 lakóházat ürítettek ki. Ez mintegy 70 embert és az iskolában tartózkodó gyerekeket és felnőtteket is érintette

A bombát nagyjából délután 2 órára sikeresen elszállították, a korlátozásokat pedig feloldották.

Fotó: Mihádák Zoltán, MTI

Fotó: Mihádák Zoltán, MTI

Fotó: Mihádák Zoltán, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top