Aktuális

Időjárás: pénteken kicsit nyár lesz

Pénteken napos idő várható az ország egész területén, csak keleten alakulhat ki kisebb zápor az átvonuló felhőzetből.

Csütörtök este eleinte a Dunántúlon, éjszaka már másutt is átmenetileg szinte mindenütt megnövekszik a felhőzet, több helyen várható zápor, zivatar. A hőmérséklet késő este 13 és 18 fok között alakul – írja az MTI.

Pénteken nyugaton kevés felhőre, napos időre számíthatunk, a középső országrészben délelőtt, keleten délután szakadozik fel jelentősebben a felhőzet, főként keleten valószínű zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű – jósolja a kiderul.hu.

Pénteki maximumok – forrás: kiderul.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top