„Az egész nap csak arról szól, hogy tanár és diák éljék túl egymást” – nem javul a szegregált iskolák helyzete

Egy kisgyereknek (és az egész társadalomnak) az a jó, ha olyan közösségbe járhat, ahol sokféle gyerekkel találkozik. Ehhez képest legalább huszonnyolc olyan iskola van Magyarországon, ahová csak cigány származású kisdiákok járnak. Emiatt indított pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány még 2009-ben az Oktatási Minisztérium ellen. A bíróság nemrég hozott ítéletet első fokon, melyben minden, az alapítvány által megnevezett intézmény esetében kimondta a szegregáció tényét. Egyelőre mégsem örülhetnek annyira az alapítvány munkatársai és támogatói, az Emmi ugyanis fellebbez. A minisztérium egyúttal hangsúlyozza, hogy „a jelenlegi kormány az ingyenes étkeztetéssel és tankönyvekkel kézzel fogható segítséget nyújt a hátrányos helyzetű családoknak, megteremtve ezzel a lehetőséget, hogy minél több fiatal szerezzen érettségit, majd diplomát”.

Hódmezővásárhelyen működik a bontás

A fellebbezés egyrészt azért is érthetetlen az alapítvány számára, mert van olyan iskola, melyet szintén bíróság kötelez a felmenő rendszerű bezárásra: Kaposváron például az Emmi közreműködésével sikerült megakadályozni az új osztály indítását. Másrészt pedig 2016 májusa óta Magyarország ellen az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást folytat a roma gyerekek oktatási elkülönítése (szegregációja) miatt. És Magyarországon igenis van jó példája a deszegregációnak. „Például Hódmezővásárhelyen – mondja Mohácsi Erzsébet, a CFCF kuratóriumának tagja, volt elnöke, szociál- és óvodapedagógus. – Ott tíz évvel ezelőtt új körzeteket alakítottak ki, és két szegregált, egy tanyasi  és egy romaiskolát be is zártak. Akkor vezették be az integrációs normatívát. A hódmezővásárhelyi intézmények működését úgy hat évig követtük nyomon, addig egyértelműen sikeresnek bizonyult az akció. A tanárok továbbképzéseken vettek részt, a tapasztalatokról szakmai konferenciákat tartottak.”

(Profimedia)

Az első fokú bíróság nemrég hozott ítéletében minden, az alapítvány által megnevezett intézmény esetében (összesen 28 iskola) kimondta a szegregáció tényét. A bíróság kötelezte az Emmit, hogy szüntesse meg a szegregációt, és felmenő rendszerben tizenhárom iskolában ne indítson újabb első osztályt. „Ami még nagyon fontos: a bíróság utasította a minisztériumot, hogy három hónapon belül kezdjenek bele egy deszegregációs intézkedési terv elkészítésébe, és azt a honlapjukon hozzák nyilvánosságra, továbbá ellenőrizzék, hogy megvalósul-e a gyerekek integrált oktatása. Ötvenmillió forintot pedig arra kell költeniük, hogy civil szervezetek monitorozhassák a terveket” – mondja Mohácsi Erzsébet.

„Korábban a minisztérium is támogatóbb volt, viszont mostanra nemcsak az integrációs normatívát szüntették meg, hanem még azért fizetnek, hogy az intézmények külön tartsák a roma gyerekeket. Hiszen egy szegregált iskola fenntartása mindig többe kerül. A társadalom sem nyitott az integrációra, egyik oldalról sem, a problémát pedig még inkább felerősíti az egyre nagyobb elvárás a tanulók felé. A szülők úgy érzik, hogy a kevésbé tehetséges gyerekek az övéiktől veszik el az időt, holott tudjuk, hogy a differenciálásnak megvannak a bevált módszerei, a tanulóknak pedig az a jó, ha olyan közösségekbe járnak, ahol sokféle gyerekkel találkoznak. Sajnos a jelenlegi rendszer személyi és tárgyi feltételei is csak nagyon kevés helyen biztosítják a megfelelő körülményeket az integrációhoz.”

A gyerekeknél még lehet változást elérni

A CFCF elnöke szerint az előítéletek mindkét (roma és nem roma) félben ott vannak, nehéz lenne igazságot tenni, mert szerinte mindnek van alapja. „Azt gondolom, a szülőkön már nehéz lenne változtatni, arról viszont meg vagyunk győződve, hogy a gyerekek hozzáállásán muszáj. Az elkülönítés pszichés hátrányokat okoz. Az a gyerek, aki az iskola végéig teljesen zárt, homogén közösségbe jár, miközben folyamatosan táplálják benne az előítéleteket, később nem fogja tudni tolerálni a másikat. Mindkét oldalra egyformán igaz, és a szakadék a két közösség között egyre mélyül. És szomorú, hogy visszatértünk a szocializmusba, ahol a roma gyerekeket kapásból a felzárkóztató osztályokba helyezték el. Ez egy elavult, káros gyakorlat, ami zsákutcákba vezet. A felzárkóztatás csak álcája a szegregációnak.”

A szegregált iskolákban egyrészt nagyon rosszak a körülmények, másrészt az oktatás színvonala is jóval elmarad egy átlagos iskoláétól. „Minden intézményt végigjárunk perindítás előtt. Sajnos sok helyen nagyon lehangoló volt a környezet, sőt alapvető higiéniai feltételek sem voltak adottak – teszi hozzá a pedagógus. – Volt olyan iskola, ahol képesítés nélküli emberek tanítottak, sőt, az egyik nyíregyházi intézményben az igazgatónak nem volt megfelelő, a munkaköréhez szükséges tanúsítványa. Ezekben az iskolákban sokszor azok a tanerők maradnak, akiket máshol már nem akarnak alkalmazni. Nem csoda, hogy az elvárások is egyre kisebbek a tanulókkal szemben. Az a tapasztalat, hogy az óvodában még a társaikhoz hasonló képességű roma gyerekek a felső tagozatba érve már óriási hátrányokkal küzdenek a velük egykorúakhoz képest. Volt egy miskolci iskola, ahol már hónapok óta nem volt matematika tanár, a gyerekek matekórán kint lógtak az udvaron. És gyakran előfordul, hogy a hiányzókat nem regisztrálják. Sokszor az egész nap csak arról szól, hogy tanár és diák éljék túl egymást.”

Előírás, hogy minden iskolának kell hogy legyen deszegregációs terve, melynek része például az, hogy szükség esetén felülírják a beiskolázási körzeteket. „Úgy kell megrajzolni a körzeteket, hogy ne alakulhasson ki olyan helyzet, hogy a roma-lakta utcák egy iskolához tartoznak. Ehhez szükség van korrekt etnikai adatokra, melyeket önbevallás útján kellene begyűjteni. Lehet, hogy sérül a személyes adatok védelmének joga, viszont az egyenlő esélyekhez való jog érvényesüléséhez meg kell hozni ezt az áldozatot, mert a diszkrimináció sokkal súlyosabb probléma egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A bíróság ebben is a nekünk adott igazat.”