Aktuális

Érettségi 2018: A körzőt elő sem kellett vennem – így látja a diák az idei tételsort

Trigonometriából csak részfeladat volt, körző nem is kellett, csak vonalzó, számológép és a függvénytábla.

11 óráig lehetett írni az idei matekérettségit, a legtöbben persze az utolsó pillanatig agyalnak, és átnézik a megoldásokat. Orbán Panni már 10.45-kor végzett, és azt reméli, hogy ötöst írt, mert szerinte nem voltak nehezek a feladatok.

Nagyon örültem, hogy ilyen kíméletesen állították össze az idei feladatsort a matematikaérettségire. Nem volt igaz-hamis állításos feladat, és trigonometriából is csak részfeladatot kaptunk. Mindent sikerült megoldanom, pusztán egy kérdésre nem válaszoltam. Idén viszonylag sok volt a függvény, és persze volt területszámítás is, ahogyan minden évben. Egy kombinatorikai feladat is volt, de nem volt nagyon furfangos, simán rájöttem a fagyigombócok sorrendjére.

Szögfüggvények is voltak az érettségin, és a függvénytáblát nagyon jól lehetett használni, az igazi segítség az volt. Már negyed órával a vége előtt eljöttem, szerintem jól sikerült. Az elmúlt években biztosan volt nehezebb feladatsor is, ez egyszerűbb volt mint az eddigiek. Számológépet, vonalzót és függvénytáblát használtam, a körzőt elő sem kellett vennem. Holnap emelt szinten történelmet írok, most megyek haza, eszem, és utána még leülök törit tanulni, talán attól félek a legjobban, de remélem, hogy az is jól sikerül!” – mondta el Orbán Panni az NLCafénak.

Matematika írásbeli érettségi a Táncsics Mihály Gimnáziumban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Holnap tehát történelemmel folytatódik az idei érettségi, már délelőtt elemezzük majd a témaköröket és a tételsor feladatait. És persze továbbra is szurkolunk mindenkinek, aki idén érettségizik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése