Aktuális
Szponzorált tartalom

Szíve mélyén mindenki gyűjtő – belekukkantottunk a Collectorism kínálatába

A Collectorism.com a maga nemében egyedülálló portál Magyarországon, hiszen tudomásunk szerint nincs egyetlen másik olyan site sem ezen kívül, ami kifejezetten gyűjtőknek készült volna. Mivel a szerkesztőségben is szinte mindenki gyűjt valami apróságot, rávetettük magunkat a honlap kínálatára, és találtunk is ezt-azt… Egy dolgot tanulságként mindenképpen leszűrtünk: ha nincs időd, akkor jobb, ha meg sem nyitod az oldalt, mert biztos, hogy több órára belemerülsz majd a böngészgetésbe a gyönyörű és érdekes holmik között!

A szenvedélyes gyűjtők számára az internet igazi áldás, hiszen a világhálón keresgélve sokkal gyorsabban találhatnak rá a szívüknek kedves tárgyakra és relikviákra, mint ha ócskapiacok és bazárok portékáit kéne átforgatniuk vasárnaponként az ország másik végében. Éppen ezért kézenfekvő lenne, hogy egymás után nyíljanak a különféle gyűjtői fórumok és cserebereportálok, ám mégis a Collectorism az első igazi, kifejezetten gyűjtőknek létrehozott internetes felület, és ez is csak másfél éve indult el.

Itt mindenki gyűjtő

„Teljesen saját öltet alapján készült a portál, nem használtunk már működő mintákat hozzá. A létrehozásának az útja is szokatlan volt, hiszen manapság a bevett módszer az a startupok esetében, hogy valaki az ötletére keres finanszírozást, majd ezután valósítja meg az elképzeléseit. Mi annyira hittünk a dologban, hogy külső segítség nélkül, saját erőből fejlesztettük ki és indítottuk el az oldalt, amiből nagyon sokat tanultunk” – mesélte Kováts Dávid, a Collectorism társalapítója, aki maga is szenvedélyes gyűjtő. „Eredetileg olyan oldalt szerettünk volna, ahol cserélni is lehet, és ebből fejlődött ki a portál. Most már másfél éve működünk, és tavaly kaptunk egy befektetést is egy magyar pénzügyi alaptól.”

Ahogy nézegettük a kínálatot, azt találgattuk, vajon kinek is szól, kit érinthet meg a gyűjtemény. Arra jöttünk rá, hogy itt bárki jól érezheti magát, hiszen talán nincs is olyan ember, aki még soha életében nem gyűjtött semmit. Ilyen a természetünk: szeretjük körbevenni magunkat a szemünknek, szívünknek kedves tárgyakkal, és az sem baj, ha ezekből minél több van.

Pontosan ezt mondta Dávid is, aki szerint teljesen mindegy, mit gyűjtünk, mert nem igazán a tárgy a fontos, hanem maga a szenvedély. „Amikor kitaláltuk a portált, sokkal tágabban értelmeztük a gyűjtés fogalmát annál, mint amit a közvélemény gondol róla. A gyűjtő szerintünk az is, aki fanatikus megszállottsággal kutat fel újabb és újabb darabokat a kollekciójába, és az is, akinek szokásává vált, hogy az utazásairól mindig hazahoz egy hűtőmágnest. Mi ezeknek az embereknek szeretnénk tulajdonképpen egy bázist, egy otthont létrehozni, ahol mindent csinálhatnak.”

A Collectorism.com alapítói maguk is szenvedélyes gyűjtők

Nem lehet megunni

Itt tényleg mindenki találhat valami érdekeset: képregényeket, régi és újabb könyveket, gyönyörű, klasszikus játékokat, lemezeket és még ki tudja, mi mindent. Ami gyűjtés tárgyát képezheti, az itt megfordul, hiszen az elmúlt másfél év alatt egyre szélesebb körben kezdték el használni a portált a gyűjtők, akik nem csupán tárgyakat akarnak itt beszerezni, eladni vagy épp elcserélni, hanem azért is idejárnak, hogy elbüszkélkedjenek a kollekciójukkal. Vannak, akik kifejezetten ez utóbbi miatt regisztrálnak, hiszen más alkalmuk és lehetőségük nem adódik rá, hogy megmutassák a világnak féltett kincseiket.

Gálvölgyi János bohócai

„Ez az oldal tehát keveréke a közösségi oldalnak, a piactérnek és a cserebere-lehetőséget kínáló fórumnak” – magyarázta Dávid, akinek szavaira a telefonban csak fél füllel figyeltünk, mert közben egyre csak böngésztük a kínálatot. Ami nagyon tetszett, hogy nem csak tárgyakra kereshettünk rá, hanem magukra a gyűjtőkre is, akik között nagy meglepetésünkre ismert személyiségeket is felfedeztünk. Például megtaláltuk Gálvölgyi Jánost, akinek a csodálatos bohócgyűjteményének valószínűleg a közelébe se férkőzhettünk volna soha, ha nincs ez a portál, ahol a gyűjtőtársaknak megosztott a kollekcióról száznál is több fotót.

Persze nemcsak a szenvedély űzhet valakit a Collectorismra, hanem a praktikum is: például a gyerekünknek igen kedvező áron szerezhetünk be itt az őszi iskolakezdésre kötelező olvasmányokat, vagy vehetünk olyan ajándéktárgyakat, amiket az üzletekben már nem kapni, és igazi kuriózumnak számítanak.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top