Aktuális

Már öt napja bujkál Tibor, aki 50 milliót emelt el egy pénzszállítóról

Ötvenmillió forinttal lépett meg Tibor, az egyik pénzszállítással foglalkozó cég nemrég munkába állt alkalmazottja, akit sikkasztás miatt keres a rendőrség.

Ónodi Tibor már két hete dolgozott vagyonőrként az egyik hazai vállalkozásnál, amelyik pénzszállítással is foglalkozott. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: Tibor az egyik kocsin kapott munkát, amit nem becsült eléggé, mert egyik este saját magát lopta meg. A TV2 arról értesült, hogy Tibor 50 millió forintot pakolt át a pénzszállítóból egy másik kocsiba.

Ónodi Tibor – forrás: Police.hu

A rendőrségi felhívás szerint az eset  2018. augusztus 10-én az esti órákban Budapest XVIII. kerület és Gyál között történt. Az egyenruhások egy fényképet is közreadtak Tiborról, aki  26 éves, körülbelül 200 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid barna hajú, körszakállas.

A Tényeknek nyilatkozó magánnyomozó szerint pár héten belül kézre kerül majd a sikkasztó, mert az 50 millió forint kevés ahhoz, hogy új életet kezdjen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top