Aktuális

Eldicsekedett tettével a csongrádi baltás gyilkos, de akkor senki sem hitt neki

Baltával verte agyon lakótársát egy csongrádi férfi, majd a holttestet a kerti budi mellett földelte el egy fóliába csavarva. Részegen többször mondta ivócimboráinak, hogy „kinyírta a lakótársát”, de senki sem hitt neki.

Már a vádemelésnél tart annak a 28 éves csongrádi férfinak az ügye, aki 2012 novemberében baltával végzett lakótársával, majd eltüntette a holttestet. 2017-ben tartóztatták le, miután az eltűnt férfit családtagjai keresni kezdték.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2011-ben ismerkedett meg az 51 éves férfival, majd csongrádi házában felajánlott neki egy szobát, hogy lakjon ott. Az együttélés nem ment zökkenőmentesen, a későbbi áldozat sokat ivott, és egy forintot nem fizetett a lakhatásért soha, hiába kérte szállásadója, hogy legalább a rezsihez járuljon hozzá. Emiatt sokat vitáztak, és emiatt vesztek össze a végzetes novemberi napon, 2012-ben.

Az utolsó vita alatt a háztulajdonos közölte lakótársával, hogy ha nem hajlandó fizetni, akkor költöznie kell. Az idősebb férfi erre bevonult a szobájába azzal a felkiáltással, hogy az az ő szobája, oda a vádlott nem mehet be.

A fiatalabb férfi ezután fahasogatásba kezdett az udvaron, ahol megjelent a lakótárs is, és folytatták a vitatkozást. A balta végig a vádlott kezében volt, amit akkor sem tette le, amikor bement a házba a lakótársa után, akit legalább 14 alkalommal fejen ütött a szerszámmal. A megtámadott férfi próbált védekezni, de a földre került, és a felsőtestét is súlyos ütések érték, végül a koponyáját ért csapások következtében kialakult agyroncsolódás miatt a helyszínen életét vesztette.

A vádlott néhány nap múlva a holttestet fóliába tekerte majd a kerti WC mellett elásta. Ezt követően ittas állapotban több alkalommal hangoztatta, hogy „kinyírta a lakótársát”, de mivel nagyot mondó ember hírében állt, senki nem hitte el neki.

Rendőrök kutatnak a holttest után a csongrádi ház udvarán – Forrás: police.hu

El is sikkadt volna a dolog, ha 2017 tavaszán az eltűnt férfi családja nem tesz bejelentést a rendőrségen. A nyomozók kihallgatták a volt lakótársat is, aki öt év után beismerte tettét, és megmutatta azt is, hova rejtette el a holttestet.

A Csongrád Megyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolja a férfit, akinek ügyében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top