Aktuális

Magánegyetem lehet a Corvinusból

Az intézmény – így kikerülve az Emmi irányítása alól – egy kifejezetten e célra létrehozott állami alapítású, közhasznú alapítvány fenntartása alá kerülhet. Azt ígérik, továbbra is elkötelezettek maradnak a tandíjmentesség mellett.

Pénteken írta meg a 168 óra, hogy komoly változás várható a Corvinus Egyetem működtetésében. A cikk szerint az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerülhet a Corvinus, majd az egyetemnek egy közalapítvány lehet a gazdája, így pedig magánegyetemmé válhat. Az egyetem aznap még érdemben nem kommentálta az értesülést, hétfőn azonban levelet kapott minden egyetemi polgár, oktató, diák, amelyben már az intézmény stratégiai céljait támogató lehetőségről, új távlatokat nyitó változásokról van szó.

A levél szerint ezen változások lényege, hogy az egyetem a jelenlegi közvetlen minisztériumi fenntartásból átkerülhet egy kifejezetten erre a célra létrehozott, állami alapítású, közhasznú alapítvány fenntartásába. Azt remélik, hogy ha ez a döntés megszületik, az egyetem az oktatási és kutatási tevékenységéhez a jelenleginél jobban illeszkedő formában és ezzel összefüggően szabadabb és rugalmasabb környezetben fog működni.

Hozzáteszik azt is, hogy „a várható változások nem fogják érinteni az egyetem jogi-szervezeti egységét és diszciplináris fókuszait, azaz az intézmény a jövőben is közgazdasági, társadalomtudományi és üzleti területen fog működni, és továbbra sem lesz profitorientált intézmény, mivel elkötelezett a térítésmentes tanulás lehetősége, a hallgatói szolgáltatások és ösztöndíjak, valamint a tehetséggondozó programok lehetőségeinek folyamatos bővítése mellett.”

Az egyetem levelét teljes terjedelmében elolvashatjátok a 168 óra honlapján.

Budapest Corvinus Egyetem –Fotó: az egyetem hivatalos Facebook-oldala

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top