„Hagymát szeletelt a szipus zacskóba, az apja mutatta neki, hogy ez elveszi a Technokol szagát”

Sok-sok év után még mindig nem tudni, mi lesz a hírhedt Hős utca 15. sorsa, de most úgy tűnik, jövőre lebonthatják a két kőbányai épületet, ahol majdnem kétszáz család él rémes körülmények között. Közvilágítás, takarítás nincs, a lakásokat sorra falazza be az önkormányzat, pusztít a drog – bár a használók nem itt élnek, ezen a helyen „csak” üzletek köttetnek –, a durva, négyzetméterre számolva nonszensz közös költségeknek és közüzemi számláknak hála pedig százmilliós tartozást halmozott fel a két ház.

A vezetés adósságrendezés és a szolgáltatások helyreállítása helyett inkább potom pénzért megvenné a lakásokat. Ez a potom pénz persze az itt élők szemében hatalmas összegnek tűnhet, mégis egyenes utat jelenthet a hajléktalansághoz. A civilek vagy lemorzsolódtak, vagy eleve nem is vállalták a tűzoltást, mára a Kontúr Egyesület szent őrültjei maradtak csak. Az aktivisták eredetileg szociológiai kutatómunkát végeztek és közösségi teret üzemeltettek gyerekeknek – bővebben itt mutattuk be őket –, mára azonban a fentiek mellett lakossági segítő mindenesként funkcionálnak közösségépítéssel, önkormányzati, rendőrségi, drogügyi tanácsadással, lakossági fórumokkal.

A két házban többször körbenéztünk, fotóztunk – illetve összegyűjtöttük Balogh Zoltán, az MTI fotósának karácsonyi képeit is –, a legjobbakat alább közöljük, a Kontúr munkatársai és egy egykori itt lakó fiatalember, Gábor szavai kíséretében. A húsba vágó mondatokat egy szociológushallgatóknak rendezett csütörtöki beszélgetésen jegyeztük le.

Urbanovszky Zsuzsanna, a Kontúr elnöke

A Hős utca 15. stigmatizált terület, ahol több száz különböző státuszú család él. Itt a gyermekjogok sérülnek, gyakorlatilag nem érvényesülnek. Az önkormányzat úgy van vele: a Hős utcával nem kell foglalkozni. Sőt, mintha nem is lenne Hős utca. 2010-ben indult a terepfelszámolás, azóta nem is adnak ki új lakásokat, az épületek viszont még mindig állnak, emberek még mindig élnek itt.

Fotók: Neményi Márton

Csak az elmúlt két évben ötven lakást falaztak be. A háromszáz lakásban már csak 180-190 háztartás él. Akadnak idősek, középkorúak, fiatalok, gyerekek; akadnak, akik tanulnak, akadnak, akik nem, akadnak akik dolgoznak, akadnak, akik nem. Tulajdonképpen az egész egy nagy család. Elképesztő történetekkel, élethelyzetekkel találkozunk. Becsületes, dolgozó emberekkel, még bárzongoristákkal is, és és sokproblémás, traumatizált egyénekkel, családokkal.

Vannak gangos, azaz a gangra rendszeresen kiengedett gyerekek, vannak ingázók, ők vagy iskolában, vagy otthon, a lakásban vannak, ezen túl nem engedik ki őket, és vannak azok, akiket teljesen szabadjára engednek a szülők, felügyelet nélkül sodródnak, “unatkoznak”. Vannak átlagos, vannak traumatizált gyerekek. Miután elkezdtünk dolgozni velük, több magántulajdonostól hallottuk: ők inkább nem jönnek le hozzánk, mert mi „kannibálokkal foglalkozunk”.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Nagyon jót tesz a gyerekeknek, hogy hozzánk járnak. Új élményeket szereznek, sokkal jobban kapcsolódnak a játszótéren a többiekhez, szóval sikerül kimozdítani őket az egészségtelen környezetből.

Nagyot néztek, amikor meglátták a metrólépcsőt, az itt élő gyerekek többsége még sosem látott ilyet.

Mintha lenne a Kontúrnak némi ellenőrző és hatósági szerepe, akkor is, ha nem ezért vagyunk itt. Többen bizalmatlanok, van, aki a gyámhatósággal kever minket, félnek, hogy elvesszük a gyerekeket. A szülők évekig tanárnőztek, hiába mondtam, hogy nem vagyok az. Végül tavaly szoktak le róla.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Nehéz őket összekovácsolni, akkora az érdektöredezettség. Hatalmas siker volt, amikor sikerült önkéntes csoportot alakítani a Hős utcai asszonyokból. Az egyik anyukának eszébe jutott, hogy gyerekként mennyire imádta a karácsonyi pásztorjátékot. 2017-ben meg is szervezett egyet, betanította a gyerekeket, előadták, imádták.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Akármit is mondanak a tévében, itt nem nagyon élnek fogyasztók. Sőt, a Hős utcaiak jó része elítéli a szerhasználókat. Dílerek, sőt dílercsaládok akadnak, de mi a Kontúrnál mindig hangsúlyoztuk: egyrészt a bűnüldözés a hatóság feladata és rendészeti kérdés. Az árusok felderítése nem a szociális munkások , önkéntesek feladata másrészt csak hatóségi eszközökkel nem lehet kezelni a drogkérdést mivel az egy addikciós probléma is. 

Mintha azt várnák tőlünk, hogy oldjuk már meg ezt az összetett problémahalmazt. Mi pedig azt várjuk, hogy az itt lakók közösségként lépjenek fel. Van, hogy lopják az áramot, akadnak önkényes lakásfoglalók. Sokan pedig azzal jönnek, hogy jelentsük fel őket, szóljunk az önkormányzatnak.

Meg azzal, hogy minek foglalkozunk az ilyen családok gyerekeivel.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Előfordult, hogy gyermekvédelmi intézkedés közben szökésben levő gyerek ügyében minket hívott fel a hatóság, hogy vigyük már be a gyerekeket, mert ők képtelenek behalászni őket. Vagy győzzük meg a törvényes képviselőket, hogy vigyék be őket ők maguk. Sokszor a rengeteg dilemmás helyzet miatt nincs könnyű dolgunk, nehéz helyzetbe kerülünk, mi is egyre frusztráltabbak vagyunk és ők is. Ezért
fontos a nálunk aktívan tevékenykedőknek a rendszeres esetmegbeszélők, teamek.

Na igen, a rendőrök. Ott állnak a sarkon, ott járkálnak a házzal szemben. A lépcsőházakba nem jönnek be. Különösebb hatása nincs ennek az ott állásnak, néha lefülelnek egy-két távozó szerfogyasztót, aminek legfeljebb annyi a következménye, hogy azok inkább a lakásokban, a lépcsőházban, az udvaron lövik be és szívják el, és bódultan tántorognak ki. Amikor nagy tömegben igazoltatnak – becsületes lakót, nem itt élő droghasználót, mindenkit egy kalap alá véve –, szinte csak steril vagy már használt tűket koboznak el. A látvány még a tapasztalt civileket is elriaszthatja.

Teljesen abszurd: bent zavartalan a kereskedelem, miközben kint tucatnyi rendőr áll. Az itt élő magántulajdonosok úgy vannak vele, hogy ettől egy kicsit jobban biztonságban érzik magukat, ez rendben van, csak közben sacc per kábé 60-70 milliót költenek évente a rendőri jelenlétre. Ezt a bértömeget sokkal értelmesebb dolgokra is lehetne fordítani, például prevencióra. Egyébként három éve könyörgünk, hogy legyen kamera. Most februárban lett.

Gábor, egykori Hős utcai lakó

Amikor ott laktam, úgy voltam vele, hogy fel kéne robbantani az egészet, ma már azt gondolom, ha így tennénk, egyszerűen csak szétszélednének, és sokkal nagyobb lenne a gond.

Mint azok a szipusok az egyes villamoson, akik elmennek Budáig, miközben azt sem tudják, hol vannak.

Sok ilyen ismerősöm van. Az egyik szipus állandóan hagymakarikákat szeletelt a ragasztós zacskóba. Kérdeztük, miért csinálja, azt mondta, a faterja mutatta neki, mert hogy ez elveszi a Technokol szúrós szagát. Egy másik kisgyerek meg biciklit lopott. Otthon kiderült, az apjától kapott egy tetkót.

Mihály Bulcsú, a Kontúr szociális munkása

Én lebontanám és sóval hinteném be az egészet. Egyszerűen nem engedhetjük, hogy emberek ekkora stigmával, ilyen körülmények közöt éljenek a huszonegyedik században. Most felmerült: lehet, hogy mégsem bontják le, ami egészen rettenetes lehetőség. Mi lesz a megoldás, ha ez így marad? Láttam én már muskátlis telepet: olyan dzsumbujt, amit úgy „rehabilitáltak”, hogy muskátlikat pakoltak ki, és azt hitték, ezzel kész is vannak. Egyébként a Kontúrban sem értünk egyet, mi lenne a megoldás – amivel semmi baj –, én mindenesetre radikálisan bontáspárti vagyok. Egyszerűen nincs olyan recept, ami a Hős utcára jó lenne, ide saját, helyi megoldások kellenek.

Ám nem szabad elfelejteni: az ész nélküli felszámolás nem marad következmények nélkül. Ha lebontják a Hős utcát az emberek feje fölül, attól ők még láthatóak maradnak. Az nem megy, hogy kiemelek egy-két családot, látványosan elhelyezem őket, és mosom kezeimet, hogy akkor meg is van a nagy integráció. Mindenképp szükség lenne utánkövetésre.

Az itt élők menekülnének, szerintük is szörnyű ez így, csak éppen nincs hová ilyen ingatlanárak mellett. Az önkormányzatnak pedig nincs pénze fenntartani azt a lakásállományt, ami elég lenne. Aki tud, lelép: van, aki a miskolci számozott utcákba megy vissza, rokonokhoz, van, aki a családok átmeneti otthonába. Ő ezt ráadásul pozitív változásként éli meg, de nekem szociális szakemberként rossz látni, hogy az öngondoskodás után bekerül az intézményi gondoskodásba.

Van magántulaj, aki belemegy a rossz alkuba. A rossz alku az, amikor egy magántulajdonos, aki anno sokat fizetett a lakásért, eladja három-négy millióért. Ezeknek a családoknak persze ez is hatalmas összeg, egy ideig megoldják belőle az albérletet, kifizetik a tartozásukat, akár még be is vezetnek az életükbe egy-két luxust, aztán elfogy a pénz. Ez az alku tehát a hajléktalanság veszélyzónája.

2,1 milliárdot különítettek el a Hős utca felszámolására. Nekünk nem mondták el, mi van benne, egy országgyűlési képviselőt kértünk meg, hogy kérje ki nekünk a részleteket: kiderült, hogy a bontást nem is tartalmazza az összeg. Pedig ebből a pénzből tényleg lehetne segíteni a mélyszegénységből adódó váratlan helyzetekben, a költözésben, a beilleszkedésben. Vagy abban, hogy olyan árat kínáljanak, amelyből Budapesten lehetne vásárolni egy hasonló lakást. A támogatási szerződésben egyébként hétmillió forint van. Ehhez képest az önkormányzat még takarítót sem alkalmaz, és a közüzemi tartozásokat sem fizeti ki.

Oké, megint felmerült  a kerítés,  kérdése. Igaz, most nem 2 milliót akarnak rákölteni, ahogy azt tavaly tették, hanem 131 milliót. Tavaly elértek valamit a felszerelt kerítéssel? Nem! Valószínűleg a 131 millióssal sem érnek majd el semmit. Egyvalami biztos: Kőbánya újra a közröhej tárgya lesz!