Aktuális

Meghalt Peter Ogi, az első magyar punk

63 éves volt.

63 éves korában elhunyt Peter Ogi, azaz Hegedűs Péter zenész, a magyar alternatív zene egyik legismertebb egyénisége, az első magyar punkzenekar alapítója – írja a nullahategy.hu.

Hegedűs Péter a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait, később zeneszerző szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián. Az 1970-es évek közepén Molnár Gergellyel közösen meglapította az első magyar punkzenekart, a Spionst. Ekkoriban Jimi Hendrix, Frank Zappa és Lou Reed hatott rá.

1978-ban elhagyta Magyarországot, Párizs és London között ingázott, és Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével dolgozott. 1983-ban New Yorkba költözött, ahol két együttest is alapított: a Backlasht és a Central Europe-ot.

Az 1990-es évektől ismét Magyarországon alkotott, elsősorban filmzenéket komponált, de saját albumokat is kiadott. Betegsége miatt évekig nem zenélt, 2003-tól azonban ismét fellépett különböző zenészekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top