Aktuális

Hatalmas összegeket húztak le magyar katonáktól a társaik

A károsultak közt van, aki évek óta küzd a pénzéért. Az összes kár több mint 40 millió forint.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Blikk azt írja, hogy az ügyben egykori és jelenlegi katonatisztek, valamint civilek is érintettek. Az egyik károsult élettársa, a 26 éves Szabó Bettina korábban elmondta: még 2013-ban kereste meg őket az egyik vádlott, majd pénzt kért befektetés ürügyén. Belementek az ügyletbe, kétmillió forintot adtak át annak reményében, hogy hárommilliót kapnak vissza, de ez soha nem történt meg. 

A Fővárosi Törvényszék által elküldött vádirat szerint az első és másodrendű vádlottak azt követően csaltak ki pénzt társaiktól, hogy egy csalásokra épülő szervezet miatt elvesztették pénzük egy részét.

Az elsőrendű vádlott a pénzügyi veszteségét úgy pótolta, hogy nem létező hozam ígéretével és valótlan dolgokra hivatkozással katonatársaitól – részben azok rokonaitól – különböző pénzösszegeket vett fel

– írta közleményében a Fővárosi Törvényszék. Szerintük a többi érintett színlelt kölcsönszerződéseket is kötött, amely kapcsán a bejegyzett jelzálogjog valójában az elsőrendű vádlott érdekeit szolgálta.

A csalással vádolt személyek több mint 40 millió forintos kárt okoztak, a Blikk egy korábbi írása szerint volt, aki 14 millió forintot bukott. A lap megjegyzi, hogy pénzügyi szakértők azt tanácsolják, ha túl magas hozamot, nyereséget ígér egy befektetés, mindig érdemes körültekintően utánajárni, miről is van szó. Az irreálisan jó ajánlatok gyanúsak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top