2019. Január 16.

Leválás: a fiúk sokkal nehezebben szakadnak ki a mamahotelből

Aki serdülőt nevel, tudja, hogy egy kamasz a függetlenségéért vívott harcában szinte mindenre képes. Ugyanakkor… akár még huszonévesen is otthon lakik.

Szekeres P. Mónika

Ahogy telik az idő, a kamasz élete egyre nagyobb területét kezeli intim zónaként. Ahova a felnőtteknek – elsősorban is a szülőknek – tilos „belépniük”. Ez nemcsak a szerelmi és szexuális élmények megosztására igaz, de azokat különösen hangsúlyosan tekintik magánügynek a serdülők. Miközben ezzel egy kifejezetten ellentétesnek tűnő tendencia is megfigyelhető: igen sok fiatal választja a „mamahotelt”. Azaz fiatal felnőttként is a szülői ház oltalmát élvezi.

Tovább színesíti a képet, hogy gyakran emlegetjük az akceleráció jelenségét, amikor a serdülők felgyorsult testi fejlődésével a mentális érésük nem tud lépést tartani.

Mészáros Gergely gyermek- és ifjúságpszichiáter

„De azt is látnunk kell, hogy kinyílt az olló, azaz a serdülőkor felső határa is kitolódott – erősíti meg a fentieket dr. Mészáros Gergely gyermek- és ifjúságpszichiáter. – Hiszen például az egyetemisták többsége sok tekintetben ugyanúgy él, mint a gimnáziumi éveiben, tehát a konszolidáció jóval túlnyúlik a serdülőkoron. A testi és ezzel a szexuális érés viszont egyre előrébb tart, mint a lelki funkcióké. Ám mintha erről a szexuális nevelésünk nem venne tudomást. Prűd nemzetként még mindig »elszűzieskedjük« a dolgot, miközben a gyerek már mindent tud a testi kapcsolatról – csak hát felszínesen.”

És igen, az is teljesen normálisnak számít, hogy a szexualitásával kapcsolatos tapasztalatait, érzelmeit már nem a szüleivel osztja meg a kamasz.

„Természetes, hogy vannak titkaink – mondja a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Ambulancia főorvosa. – Így teljesen érthető, hogy a serdülő a szexélményeiről otthon nem akar beszélni, hogy ezekről nem otthon akar beszélni. És ez is szolgálja személyiségének érését, mivel kamaszkorban az egyik főfeladat megtanulni leválni a szülőkről. A tinédzser testi szerelemmel kapcsolatos, abból a szülőket kizáró magatartását tekintsük modellnek az újjá formálódó kapcsolatunkban gyermekünkkel, mintha azt mondaná nekünk: van, ahová már nem kísérhetsz el…”

Ragaszkodó európai fiatalok

A 16 és 29 év közötti fiatalok 68,2 százaléka még a szüleivel él az Európai Unió országaiban – áll az Eurostat jelentésében.

Az uniós statisztikai hivatal friss felmérése szerint az arány a fiatal férfiak körében 73,3 százalék, a nőknél ennél alacsonyabb, 62,9 százalék. Bár különböző mértékben, de a tagállamok mindegyikére igaz, hogy a nők korábban költöznek el a szülői házból. A nemek közötti különbség ezen a téren Bulgáriában és Romániában a legnagyobb, Máltán és Svédországban a legkisebb.

A korcsoportbeli férfiak legnagyobb hányada, 93 százaléka Horvátországban, 89,2 százaléka Szlovákiában és 88,3 százaléka Olaszországban él még a szüleivel. A nők esetében Málta 82,4 százalékos aránnyal és Horvátország 82,3 százalékos mutatóval áll az élen.

A statisztikai skála ellentétes végén mindkét nem esetében Finnország és Dánia található. Előbbiben a fiúk és fiatal férfiak 40,8, a lányok, fiatal nők pedig 30,1 százalékos arányban élnek szüleikkel, míg Dániában ez az arány 39,5, illetve 31,9 százalék.

Magyarország nagyjából a középmezőnyben áll. Hazánkban a 16 és 29 év közötti fiúk, férfiak 80 százaléka, a lányoknak, nőknek pedig a 68 százaléka lakik még a szülői házban.

Persze ezt az elszakadást édesanyaként, édesapaként nehéz és olykor igen fájdalmas megélni. Ez akkor is igaz lehet, hogy a „gyerek” a szimbolikus leválás után akár még több mint egy évtizedig szüleivel egy háztartásban él.

Amíg az én tejemet iszod… (Profimedia)

„Ez az életszakasz a szülő számára is identitáskrízist jelent, mégis erről kevés szó esik – mondja a főorvos. – Biztatásként annyi tudok mondani minden szülőtársamnak, hogy ennek a szerepváltásnak is sok szépsége lehet. Ahogyan egyre több szabadságot adok a serdülő gyerekemnek, úgy mutatom meg neki az életben, az együttélésben elengedhetetlen kereteket. A hozzám forduló családoknak azt szoktam mondani, ezt a helyzetet úgy képzeljék el, mintha a felnövő csemetéjük albérletben lakna, ahol vannak elvárások, következetesen alkalmazott szabályok. Ahol bizonyos dolgokat adunk és kapunk, s ideális esetben ez egyensúlyban van. Ezzel tudjuk »bekapcsolni« a kamasz empátiáját, hogy majd egy másik ember helyzetébe magát beleérezni tudó felnőtté váljon. Ha pedig elakadnánk ebben a folyamatban, akkor a segítségkérés, az élethelyzetnek, kornak megfelelő célzott önismereti élmények nekünk, felnőtteknek is elérhetők. Ha a gyermekünk látja, hogy időt és energiát szánunk rá, hogy dolgozzunk magunkon, azzal is jó példát állítunk elé.”