Aktuális

14 évig képtelen volt megszólalni a bántalmazott lány

Amelia-Rose Hamilton mindössze 8 éves volt, amikor egyik napról a másikra váratlanul megnémult.
bántalmazás zene

Amelia számára több mint tíz évig az egyetlen menedék az volt, hogy zongorázott. Egyedül tanult meg játszani, 18 évesen pedig felvételizett a kenti egyetemre. Mindezt azután, hogy 15 éves korában önkezével próbált véget vetni az életének az őt ért sorozatos bántalmazások miatt.

Mint kiderült, Ameliát zaklatták az iskolában: társai folyamatosan csúfolták őt, nem ritkán meg is verték. De, ami még ennél is rosszabb, otthon sem lehetett nyugta a bántalmazóktól. Mint kiderült, Ameliát édesapja is rendszeresen bántalmazta, volt, hogy megütötte, máskor a földre lökte a lányt – írja a Daily Mail című brit lap.

Miután sikerrel felvételizett – jelnyelvvel – a kenti egyetemre, megpróbált bekerülni az iskola híres kórusába is, de mivel nem jött ki hang a torkán, a felvételije nem sikerült. Történt azonban valami más: a kórusvezető, Grenville Hancox professzor rájött, a fiatal lány azért nem tud beszélni, mert bántalmazták.

A 69 éves Hancox ezután rendszeresen próbálta beszéltetni Ameliát, aki lassan kezdett kinyílni, és egy-egy szót lassan ki is mondott. Nem sokkal később a kórusba is felvették, ahol 21 évesen már egész mondatokat is ki tudott énekelni. Amelia az őt ért megpróbáltatások után, 2013-ban vette rá magát, hogy elmenjen a rendőrségre, és feljelentést tegyen az apja ellen.

Robert Thriftet 2015-ben 14 év börtönre ítélték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top