Aktuális

Belvárosi fákat vágnak ki Budapesten

A következő hetekben 50-55 olyan fát vágnak ki a belvárosban, amelyek balesetveszélyesek.

Balesetveszélyes belvárosi fasori fákat vág ki és helyettük újakat ültet a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. (Főkert) a következő hetekben – jelentette be a társaság vezérigazgatója.

Szabó József közölte: az elmúlt hetekben befejezték a faállomány felmérését, és megállapították, hogy a fővárosi közterületi faállomány „igen leromló egészségügyi állapotban van”, és egyre sürgetőbbé válik a fák ütemezett lecserélése.

Az elsődleges szempont az emberi élet védelme, a balesetek, a fakidőlések, az ágleszakadások megelőzése. A balesetveszélyesnek ítélt, veszélyes, magas kockázatú fák esetében nincs mérlegelési joga a társaságnak, még ha a laikus, külső szemlélő számára drasztikusnak is tűnnek ezek a beavatkozások.

A közeljövőben ezeken a helyszíneken lesznek fakivágások:

  • a Bajcsy-Zsilinszky úton,
  • a Fehérvári úton,
  • a Szilágyi Erzsébet fasoron,
  • az Andrássy úton.

Szabó József szerint a VI. kerületi Andrássy úti fasor Bajcsy-Zsilinszky út és Oktogon közötti szakaszán a 180 megvizsgált idős ostorfák közül 48 esetében javasolt farekonstrukciós terv előkészítése folyamatos ellenőrzés és szakszerű ápolás mellett. További 18 idős, beteg, veszélyesen leromlott egészségi állapotban lévő fa esetében pedig kivágás javasolt, mert ezek kidőlhetnek, vagy törzsük eltörhet.

A mostani munkák nagyságrendileg 50-55 nagy fát érintenek a belvárosban.

A Főkert mintegy 250 ezer fasori fát kezel a fővárosban. Egy évben 800-1000 fát vágnak ki, és körülbelül 4000-5000 fát ültetnek. A még 2016 őszén meghirdetett 10 000 új fát Budapestre! program teljesítése április végére már 90 százalék felett áll majd.

Emellett májustól már mintegy 240 ezer saját előállítású egynyári virágot ültetnek ki a budapesti közparkokba, miután a jelenlegi 35 ezer hagymás növény elvirágzik.

(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top