Aktuális

Ismert házaspár hajtott a tótkomlósi rally nézői közé

A sofőr és navigátora – a felesége – rutinos versenyzők, volt olyan év, amikor hat bajnokságon indultak, és abból kettőt meg is nyertek.

Amint megírtuk, vasárnap történt súlyos baleset a Tótkomlós rallyn: egy kocsi járókelők közé csapódott, és több embert, köztük gyerekeket is maga alá gyűrt. A Borsnak nyilatkozó szemtanú szerint már vége volt a versenynek, és mindenki a díjátadóra készült, amikor a szerencsétlenség történt. A levezető tiszteletkörben az egyik kocsi kanyarodás után padkára szaladt, ami dobott rajta egyet, majd a jármű a nézők közé csapódott.

A helyszínre mentőhelikopter és több mentőautó is érkezett, és összesen kilenc embert láttak el, közülük ketten életveszélyes állapotban voltak. A legsúlyosabban egy negyedikes kislány sérült, az ő életéért fél órán át küzdöttek.

A helybeliek szerint csak azért nem történt még súlyosabb baleset, mert egy biciklitároló valamennyire felfogta az autót.

A Bors úgy tudja, a kocsit vezető pilóta és felesége rutinos rallys – legalább egy évtizednyi tapasztalat van mögöttük. Volt olyan év, amikor hat bajnokságon is elindultak, és kettőt abból meg is nyertek. A sofőr a lapnak azt mondta, most minden erejével azon van, hogy a sérülteket segítse.

Szakmai körökben egyébként többen műszaki hibára gyanakszanak.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top