Aktuális

Törvénysértő lehetett kiengedni a Viking kapitányát

Polt Péter legfőbb ügyész úgy véli, törvénysértő volt, hogy óvadék ellenében kiengedték a Viking Sigyn ukrán kapitányát.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azon végzéseivel szemben, melyekben óvadék letétele esetére a gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság  a május 29-i hajótragédia után  elrendelte a hajóskapitány letartóztatását, azonban megállapította, hogy a gyanúsított – a végzés véglegessé válását követően – 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. A kapitány le is tette az óvadékot, így kiengedték.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azonban fellebbezést jelentett be a döntéssel szemben, melyben kifejtette, hogy a terhelt jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható. Az ukrán állampolgár gyanúsított magyarországi lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik, munkájából adódóan a tartózkodási helye gyakran változik, Európában jelentős helyismerettel rendelkezik, illetve a megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény tárgyi súlya is a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását teszik indokolttá.

Az ügyészség a fellebbezés indokolását kiegészítette, mivel felmerült annak a gyanúja is, hogy a hajóskapitány adatokat törölt a telefonjáról, ezáltal újabb letartóztatási ok állapítható meg, nevezetesen az, hogy a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené, vagy veszélyeztetné.

Viking Sigyn szállodahajó

Rendőrök helyszínelnek a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közti szakaszán 2019. május 30-án
(MTI/Lakatos Péter)

A Fővárosi Törvényszék a kerületi bíróság végzését érdemben nem változtatta meg, az óvadék letételét engedélyezte.

A legfőbb ügyész jogorvoslati indítványának lényege szerint a törvényszék határozata már önmagában attól törvénysértő, hogy nem tartalmaz semmilyen döntést az ügyészi fellebbezés kiegészítésében írtakkal kapcsolatban. A törvényszék ugyanis a fellebbezésben megjelölt újabb letartóztatási okot nem vizsgálta érdemben. Emellett mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság határozata törvénysértő, mivel úgy rendelték el a bűnügyi felügyeletet, hogy a gyanúsított konkrét tartózkodási helye a döntés meghozatalakor a hatóság előtt egyáltalán nem volt ismert.

Mindezek alapján a legfőbb ügyész indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg azt, hogy az első és másodfokú bíróságok törvénysértően fogadták el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt, és rendelték el a gyanúsított bűnügyi felügyeletét óvadék letétele esetén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top