Aktuális

Tüntetnek az embertelen amerikai menekülttáborok bezárásáért

A demonstrációk az után kezdődtek, hogy az amerikai kongresszus delegációja a táborokban uralkodó embertelen körülményekről számolt be.

A MoveOn nevű jogvédő csoport már egy ideje a közösségi médiában alkalmazott #closethecamps hashtaggel próbálta felhívni a figyelmet az USA déli határain található menekülttáborokban tapasztalható áldatlan helyzetre, most pedig tüntetéseket szerveznek több amerikai nagyvárosba, köztük New Yorkba, Chicagóba, Los Angelesbe, Washingtonba és San Franciscóba, emellett azonban összesen 185 helyszínen hívják az utcára a támogatóikat.

A tüntetők elsősorban amerikai szenátorok és képviselők irodái előtt demonstrálnak majd, arra kérve őket, hogy zárassák be az ország déli határain működő táborokat, fagyasszák be a bevándorlók őrizetbe vételére és deportálására szánt költségvetési összegeket, és működjenek közre a Trump-kormányzat által szétszakított családok újraegyesítésében.

A demonstrációkra az után kerül sor, hogy egy kongresszusi delegáció meglátogatott néhány menekülttábort, és arról számolt be, hogy ott a foglyokat embertelen körülmények között tartják, illetve hogy legalább egy helyen a bezárt menekülteknek egy vécécsészéből kellett inniuk. Brian Hastings, az amerikai határőrség műveleti igazgatója szerint azonban ez nem igaz.

Mexikói bevándorlók egy texasi gyűjtőhelyen (Fotó: Getty Images)

A kongresszusi delegáció hétfői látogatását megelőzően a menekülttáborokat már meglátogatták az amerikai elnökválasztásra készülő demokrata politikusok is, akik újságírókkal, orvosokkal és ügyvédekkel karöltve pert indítottak a Trump-kormány ellen a táborokban tapasztalt higiéniai körülmények, éhező gyerekek, nem megfelelő mennyiségű ruha és ágy, valamint a beteg emberektől megtagadott orvosi ellátás miatt.

Dr. Dolly Lucio Sevier gyerekorvos, aki 39 fogva tartott gyereket interjúvolt meg, egy olyan dokumentumot csatolt a perirathoz, amelyben a menekülttáborokat „kínzásra használt létesítményeknek” (torture facilities) nevezte.

„Ez annyit jelent, hogy rendkívül hideg van, a lámpák a nap 24 órájában égnek, a fogvatartottaknak nincs hozzáférésük orvosi ellátáshoz, alapvető higiéniai feltételekhez, vízhez vagy megfelelő élelmiszerhez” – írta dr. Sevier. „A 39 fogvatartott egyike sem moshatott kezet a fogva tartásuk során, még a vécé használatát követően sem.”

Az amerikai Wayfair cég dolgozói sztrájkba léptek, miután kiderült, hogy a Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) tőlük vásárolja a táborokba szánt bútorokat (Fotó: Getty Images)

Hastings erre úgy reagált, hogy a létesítményekben „kellő mennyiségű ellátmány” áll rendelkezésre. Bár az amerikai határőrség a múlt hónapban még úgy fogalmazott, hogy a fogvatartottak naponta háromszori étkezésben és orvosi ellátásban részesülnek, az ügynökség végül beismerte, hogy a rövid távú fogva tartásra szánt létesítményeket nem arra tervezték, hogy „sérülékeny populációt” tartsanak benne fogva, valamint azt, hogy sürgősen szükség lenne „további humanitárius segélyekre a krízis kezeléséhez”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top