Aktuális

„Ilyen, amikor az első szexuális élményed nemi erőszak”

A kérdés természetesen költői, nem lehet senkinek elnézni, mégis ez történt egy 16 éves fiú és 16 éves áldozatának esetében.

Fellángoltak a kedélyek az Egyesült Államokban, miután újra a felszínre került egy tavalyi bírósági ítélet, amelyet egy nemi erőszak ügyében hozott egy New Jersey-i bíróság – értesült a CNN amerikai hírcsatorna.

Az eset még 2017-ben történt, amikor egy 16 éves fiút megvádoltak azzal, hogy egy házibulin megerőszakolt egy lányt, aki erősen ittas állapotban volt, így védekezni, ellenkezni sem tudott. Az elkövető videót is készített a lányról, amit megosztott a barátaival is, akiknek azt írta:

[ilyen], amikor az első szexuális élményed nemi erőszak.

Az ügyészek emiatt szexuális ragadozónak nevezték a fiút, és kérvényezték a bíróságtól, hogy ne a fiatalok bíróságán, hanem a felnőttek ügyében eljáró törvényszéken tárgyalják az esetet. James Troiano bíró azonban tavaly júliusban megtagadta ezt a kérést, méghozzá az azzal a hajmeresztő indoklással, hogy az eset nem feltétlenül nemi erőszak, a „hagyományos” nemi erőszakok a bíró szerint ugyanis „általában kettő vagy több férfi részvételével, jellemzően fegyveres kényszerítéssel történnek”.

A nemi erőszak soha, semmilyen körülmények között nem megbocsátható! (Fotó: Unsplash)

Ha ez nem lenne elég, Troiano hozzátette, azért sem látja indokoltnak, hogy a fiút a felnőttek bírósága elé állítsák, mert „jó családból jön, akik kiváló iskolákba járatták”, emellett tagja a cserkészcsapatnak, illetve „várhatóan jó egyetemre mehetne, mivel nagyon jók a tanulmányi eredményei”. A bíró hozzátette, hogy az áldozatot és családját fel kellett volna világosítani arról, hogy ezek a vádak „komoly, pusztító” hatással lehetnek a fiú életére.

Az eset óriási felháborodást okozott, sokan követelték a bíró azonnali menesztését. Mások pedig a Stanford egyetem úszócsapatának tagjaként perbe fogott Brock Turner esetét emlegették fel, aki – részben sportolói eredménye, részben családi háttere miatt – mindössze hat hónap börtönt kapott, miután megerőszakolt egy eszméletlen nőt.

A Troiano-ügy egészen mostanáig húzódott, amikor június 14-én a New Jersey fellebbviteli bírósága vissza nem küldte az ügyet újabb tárgyalásra, miután megállapították, hogy a bíró hibát követett el, amikor saját meggyőződése alapján tagadta meg az ügy felnőtt bíróságon való megtárgyalását. Kiemelték, hogy a vádlott jó tanulmányi eredményeinek semmi köze a nemi erőszakhoz.

Hálásak vagyunk, hogy a fellebbviteli bíróság egyetért az értékelésünkkel, amely szerint az megfelel az összes követelménynek, amelyek alapján a vádlott felnőttként állítható bíróság elé – írta közleményében Christopher Gramiccioni ügyész. – A következő lépésben újra egyeztetünk majd az áldozattal és családjával.

Az ügyet sem James Troiano, sem a vádlott fiú ügyvédei nem kommentálták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top