Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Bolba Márta lelkész: „Írástudatlan emberek tömegeit bocsátják ki az iskolák”

Egy lelkészt, egy háromgyerekes édesanyát vajon érdekli a politika? Bolba Mártát, a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet és a Mandák-ház működtetőjét igen.

Hogyan jut egy háromgyerekes anyuka és lelkész arra a döntésre, hogy kiáll a helyi időközi választáson, illetve megengedi egy forgatócsoportnak, hogy egy éven át belemásszanak élete minden intim pillanatába, majd moziban vetítsék az eredményt? Ezek voltak a fő kérdéseink, amikor Bolba Mártával találkoztunk, de sokkal többet megtudtunk róla, rendhagyó gyülekezetéről, társadalmi felelősségvállalásról, az emberek szeretetéről és arról, hogy mi valójában az istenhit lényege.

Márta épp szülési szabadságon van harmadik, három hónapos babájával, így a beszélgetést a saját otthonában ejtjük meg. Közben csitítgatja, altatja és eteti az időnként fel-felébredő csecsemőt.

Ajtó Narniába

A Mandák-ház a nyolcadik kerület egyik leghírhedtebb utcájában bújik meg. Régebben rengeteget sétáltam ezen a környéken, és sejtésem sem volt róla, hogy az egyik kapu egy külön kis világot takar. A hangos, koszos, nyüzsgő utcáról mintha Narniába érkezne az ember: egy rendezett, csupa zöld, fügefákkal és virágokkal teli kert fogad. Az udvar közepén álló padokon egyetemisták csevegnek, a sarokban felállított trambulinon egy kis srác ugrál hatalmasakat.

Itt él Márta teljes családjával egy külön lakásban. Körben egyetemisták laknak, hátul van a templom és a közösségi helyiség, a mindennel felszerelt közös konyha, az udvar másik oldalán civil szervezetek, menekültek ügyintézését segítő szolgálat, illetve néhány lakás is, ha valamelyik családnak szüksége lenne rá átmenetileg.

Az elmúlt évek alatt néhány tucat család kapott menekültstátuszt az országban, ennyi emberről beszélünk valójában, nem milliós nagyságrendről” – árulja el Márta, akinek természetes életformája, hogy segít azokon, akik hozzá fordulnak. Nem gondolja, hogy ő ettől különleges lenne, vagy többet tenne, mint más ember, egyszerűen meg sem fordul a fejében, hogy lehet máshogy is, hisz

mindannyian Isten teremtményei vagyunk.

Jelenleg egy Bagdadból érkezett család lakik a menekültek számára fenntartott lakásban, most várják a negyedik gyermeküket, könnyen beilleszkedtek a közösségbe. Az anyuka emeletes epertortát sütött Márta kisfiának harmadik születésnapjára.

Márta nem is tudná elképzelni az életét az összetartó közösség nélkül: munka mellett lehetetlen lenne három gyerek életét menedzselnie, ha nem volna folyamatosan valaki a gyülekezetből, aki segít felügyelni, elhozni az oviból, iskolából a kicsiket.

Fotó: Berczi Dávid

Analfabétákat nevelni mennyibe kerül?

A Láthatatlan Tanoda is a Mandák-házban működik. Ez egy roma gyerekek integrált oktatásáért küzdő esélyegyenlőségi szervezet, a célja elérni azt, hogy a kerület gyerekei ne olyan iskolákba kerüljenek, ahol talán írni és olvasni sincs lehetőségük megtanulni. Miközben Márta az oktatási rendszer problémáiról beszél, érdeklődve vizsgál minket a távolból Kálmi, egy nevelőszülőknél élő, tíz év körüli kisfiú. Meg akarja mutatni, milyen szaltókat tud ugrani a trambulinon. Márta megdicséri, majd a legnagyobb szeretettel és türelemmel mondja el neki, hogy mi most nélküle beszélgetnénk tovább.

A tankerület dolga lenne, hogy jobb minőségű oktatást garantáljon, és ne engedje meg a szegregált intézmények működését. Jogsértő ugyanis olyan iskolát üzemeltetni, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya magasabb, mint húsz százalék. Ezen iskolák többsége évek óta nem teljesíti a minimumkövetelményeket sem a kompetenciamérésen, vagyis a gyerekek nem tanulnak meg írni-olvasni. Ez nem a pedagógusok hibája, hanem a módszeré, egyszerűen a rendelkezésre álló eszközökkel nem lehet ennyi, behozhatatlan hátrányban lévő gyereket jól tanítani” – magyarázza Márta.

Kiderül, hogy nem egy pert nyertek a jogvédők ezekben az ügyekben, ami után előírták a megfelelő teendőket, csak senki nem hajtja végre őket. A megoldás a szegregáció megszüntetése lenne, és az, hogy a lemaradt gyerekeket fejlesztőmódszerekkel felhozzák olyan szintre, hogy legalább az alapokat megtanulják a nyolc általános alatt. Nem tűnik ez olyan óriási dolognak, mégis az. Merthogy nincs pénz fejlesztőmódszerekre és pedagógusokra.

Bolba Márta (Fotó: Berczi Dávid)

Analfabétákat képezni mennyibe kerül? – kérdi Bolba Márta. – Írástudatlan emberek tömegeit bocsátják ki az iskolák, ez mennyibe kerül a társadalomnak?

Azt mondják, drágák ezek a fejlesztő programok, de hogy utána ezek az emberek munkanélküliek lesznek vagy prostitúcióban vesznek részt, az nem drága?

Ki lehet matekozni, sokkal többe kerül utána eltartani őket a társadalomnak. Vagyis megmenteni őket ettől nem csupán altruizmus, hanem forintosítható érdekünk. Ha ennyi előrelátás nincs bennünk, a többségi társadalomban, akkor a mi hibánk és felelősségünk is a rengeteg munkanélküli és hajléktalan ember.

„A nyolcker a szememben egy különleges, szép világ”

Márta szerint nem a Mandák-ház az egyetlen külön kis világ a nyolcadik kerületben, ő pont azt imádja itt, hogy minden régi ház kapuján benézve mintha egy újabb falu tárulna a szeme elé.

A kerület legnagyobb erénye, hogy ahol a baj, ott a segítség is – meséli. – Nagyon sok ember nemcsak a magánügyeinek él, hanem felelősséget vállal a környezetéért. Rengeteg inspiráló projektet ismertem itt meg, az egyik kedvencem a két szomszédos óvodában zajlik, pszichológusok ingyenes érzelmiintelligencia-fejlesztést tartanak hátrányos helyzetű ovisoknak. A bevételük onnan jön, hogy a felsőbb réteg gyerekeinek ugyanezt kínálják angol nyelven, de fontosnak tartják a megkeresett pénz egy részét arra fordítani, hogy a szegényebb gyerekek is részt vehessenek ugyanazon a foglalkozáson.

Ez a fajta összetartás inspirálta arra, hogy elinduljon a kerületi önkormányzati választáson. Politikai karriert nem tervez, nem akar pályát módosítani, pedig több felkérést is kapott, lehetett volna polgármesterjelölt is. De azt mondja, egyrészt a gyerekei miatt nem férne bele az életébe egy ilyen jelentős politikai szerep, másrészt azért tanult ennyit, doktorált az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, mert a lelkipásztori hivatásnak szeretné szentelni az életét. Azt gondolja viszont, hogy demokrácia csak demokratikusan gondolkodó emberekkel lehetséges, így mindenkinek dolga lenne foglalkozni a közvetlen környezetét érintő ügyekkel.

A mi hibánk és felelősségünk is a rengeteg munkanélküli és hajléktalan ember (Fotó: Berczi Dávid)

Szorongó karakter vagyok, nem egy kész közéleti személyiség, aki mindig a legjobb arcát tudja elővenni. De társadalompolitikai kérdésekben a szegények mellett igenis felemelem a hangom – folytatja Márta. – Az egyház a hívők közössége, a híveink is állampolgárok, a felelős állampolgár pedig a saját lakóközösségében nem vonja ki magát a közügyek intézése alól. Ezt jelenti számomra a politika. Nem politizálni meg annyit jelent, hogy felelőtlenül bánunk a közös vagyonnal, figyelmen kívül hagyjuk a közös érdekeinket. Nem a vezetőkön kell mindent számon kérni, mi választjuk a vezetőket. Olyan, mintha egy családi házban élve valaki azt mondaná, őt a tető nem érdekli, és megvárja, míg egyszer majd ráomlik. Elégedetlenek vagyunk a közoktatással, de ez a mi hibánk is. »Nem megyek szavazni, mert úgyse számít az én szavam« – mondta pár millió ember.

Azok szerint, akik ülnek az önkormányzatban és teljhatalmat gyakorolnak, csak bajkeverés, amit csinálok. Ez nekem kevésbé számít, mint az, hogy valakinek megmentjük az életét, és nem kerül utcára.

Azok az emberek, akiket nem lakoltattak ki, mert felemeltük a hangunk miattuk, nagyon hálásak, és ez jobban érdekel.

Az asztal, ahol mindenkinek jut hely

A Mandák-házban azokat is szívesen látják, akik már utcára kerültek vagy átmeneti szálláson élnek. A szokásos gyülekezeti csoportfoglalkozásokon, bibliaórákon kívül szerdánként vacsorát rendeznek, ahova bárki jöhet. Szó szerint bárki, szeretettel fogadják a hajléktalan és menekült embereket, az ott lakó egyetemistákat, a gyülekezet tagjait és az érdeklődőket egyaránt.

Az előkészületeket már délután háromkor elkezdik, négyre a sütemény és a főétel is a sütőben illatozik, a vegán verzió kész, a lelkes segítők salátát darabolnak, miközben egy ügyvédnő felügyeli a sütési időt. Egy középkorú férfi a tányérokat hordja ki, és a padokat rendezgeti (a jó időre való tekintettel mindannyian a kertben eszünk). Ő is átmeneti otthonban lakik, mint sokan az érkezők közül.

Egy nő ül le közénk egy nagy bevásárlószatyorral, azon bosszankodik, hogy a szálláson az ágyszomszédja ételt akar vele hozatni Márta vacsorájáról. „Hát nem érti, hogy ez nem erről szól? Nem az ingyen kajáért jövök ide, azt megkapom máshol is, fene se utazna azért ennyit. Ha enni akar, jöjjön ide, én biztos nem viszek neki, hát mi vagyok én? Ez a közösségről szól, hogy itt beszélgetünk egymással, tanítás van, bibliaóra van.” Majd anélkül, hogy bármit kérdeznék, ömlik belőle a szó magáról, az életéről és persze Mártáról, aki a közösség lelke: „Hét éve járok ide, hálás vagyok a Jóistennek, hogy itt lehetek. Csak elégedett lehetek az életemmel.

Fotó: Berczi Dávid

Mire leülünk az asztalhoz, mindenki éhes, de türelmesen állnak sorba a tepsis krumpliért. Mindenki úgy szed magának, hogy a többieknek is jusson, azoknak is, akik esetleg később jönnek. Az egyetemisták már rutinosan dobozokkal érkeznek, általában marad annyi, hogy elcsomagolják maguknak másnapra. Láthatóan éhesebbek, mint a hajléktalan emberek.

A vacsora után desszert következik, a kókuszos sütemény a gyülekezeti munkatárs, Kovács Márta érdeme. A mellettünk ülő két nő többet is vesz, az egyik fiatal lány érdeklődve kérdezi őket, „édesszájúak?”, „nem, csak nagyon éhesek vagyunk”, hangzik a válasz.

Vannak, akik tényleg csak vacsorázni jöttek, mert bár ételt máshol is kaphatnak, ilyen befogadó, szeretettel teli környezetben ritkán részesülnek. Mások viszont maradnak a beszélgetésre is, ezen a héten az építészetről van szó. A beszélgetés vezetője azt kéri, gyűjtsük össze a kedvenc és leginkább utált épületeinket, tereinket Budapesten, így mindenki elgondolkodik egy időre, majd elkezdenek záporozni az ötletek. Ekkorra az egyetemisták szétszéledtek, vizsgaidőszak lévén, csak az idősebbek maradnak megosztani gondolataikat egymással. Jó nézni, milyen élvezettel vetik bele magukat a témába, mennyire boldogok, hogy van, aki kíváncsi a gondolataikra.

Az este végén még megbeszélik a közeljövőben induló jógakurzus részleteit, ehhez Márta is szeretne csatlakozni. Mindenki testileg lelkileg jóllakottan tér haza, vagy legalábbis arra a helyre, amit jelenleg otthonának hív.

Fotó: Berczi Dávid

Mi az egyház, mi a vallás, mi az istenhit?

Heti nyolc csoportfoglalkozás, istentiszteletek, folyamatos lelkipásztori tevékenység, a szegények segítése, társadalmi ügyek, dokumentumfilm, politizálás és akkor még egy háromgyerekes család. Hogy van erre egy embernek ideje, energiája, motivációja? – kérdezem Mártát.

„Jelenleg szülési szabadságon vagyok, Rihay Szabolcs lelkész helyettesít. A nap nekem is huszonnégy órából áll, de a gyülekezeti élet vezetése csapatmunka, tolerálják, hogy annyit dolgozom, amennyit tudok, és akkor nem forgácsolódom szét. A gyülekezeti tagok érzékeny emberek, tudják, hogy ha nem szólok, akkor jöhetnek, de ha jelzem, hogy most ne, akkor elfogadják.

Nehéz tartani a határaimat, amikor nem sikerül, akkor a férjemtől kapok is visszajelzést erre. Ilyenkor próbálom ennek megfelelően finomhangolni a dolgokat.

Ehhez természetesen szükség van arra, hogy az emberi kapcsolatai folyamatos töltődést jelentsenek. Ha ezek konfliktusokkal volnának tele, és nem „szeretetkapcsolatok” lennének, ahogy ő fogalmaz, biztosan nem maradna ennyi energiája. Emellett az istenhit is olyan feltöltő erő, ami sosem hagyja lemerülni Mártát. Ő így mondja:

Amikor az ember hisz Istenben, akkor a teremtett világot az ő keze nyomaként látja. Nekem minden ember egy csoda, ahogy a környezetünk is, ezért jobban meg is becsülöm. A Biblia olvasása is alakítja az életemet, formál engem. Folyamatosan élő dolog, nem olyan, hogy ha egyszer elolvastam, akkor tudom, mi van benne. Volt egy nagyon aranyos fiú, aki azt mondta, hogy »nem járok templomba, mert már az összes sztorit ismerem«. Ez nem erről szól.

A vallást sem úgy látja Márta, mint az egységes és egyetlen igazságot, szerinte nincs olyan, hogy kereszténység, hisz rengeteg ága van, és különféle korokban más dolgokat jelentett. Azt gondolja, minden vallásnak a szeretet az alapja, de nagyon könnyű a leírt szavakat kiforgatni, és politikai mozgalmak céljaira felhasználni, vagy egy erőszakkultúrát legitimálni velük. Mindeközben szerinte semelyik vallás nem buzdít erőszakra, és ránk fér az önreflexió, mielőtt bármilyen más vallást megítélnénk. Hangsúlyozza: a kereszténység története alatt is voltak ugyanis elég sötét időszakok, vadhajtások.

Amikor valaki azt mondja, hogy elutasítja a vallást, megkérdezem tőle, hogy pontosan mit utasít el. Mert lehet, hogy azt én is.

A kegyetlen, mindent megmondó Isten képét, aki csak akkor néz oda, ha rosszat csináltam, én is elutasítom. És azt is, hogy üres szavakat pufogtassunk, visszaéljünk egyházi fogalmakkal egyéb érdekek miatt.

Az egyház Márta szerint a gyülekezetekben, a kis közösségekben él, amelyekben, ha jól működnek, az együtt gondolkodás, a beszélgetés, egymás támogatása segít önmagunk megtalálásában, a magunkra való reflektálásban. Úgy látja, hogy Istent megismerve jobban rálátunk önmagunkra, megtalálhatjuk identitásunkat. Így könnyebben tudunk később megfelelő párt találni, felelősséget vállalni, valakinek a valódi társa lenni. Ezt elérni pedig ilyen közösségekben könnyebb.

Azt régóta tudjuk, hogy a lelki egészséghez szükség van támogató közösségre, amelynek legkisebb egysége a család, de a család önmagában kevés. Amikor Takács Mária rendező megkereste Mártát a film ötletével, azért mondott igent, mert legnagyobb feladatának érzi megmutatni minél több embernek, hogy az istenhit nagyszerű dolog, közösségbe tartozni pedig szintén elengedhetetlen. Azt gondolta, olyan lehetőséghez jutott ezzel, ami nagyon ritkán adatik meg valakinek, és ha kifejezetten kérte volna, sosem kapja meg, hiszen az ilyesmi nem úgy működik, hogy egy gyülekezet megrendel magáról egy dokumentumfilmet. Ráadásul a stáb annyira tapintatosan mozgott körülöttük, hogy szinte észre sem vették, hogy ott vannak.

„Lelkészként misszióm, hogy ezt a titokzatos »isteni világot« minél több embernek megmutassam. Nem rátukmálni akarjuk senkire, hiszen ami vonzó, azt nem kell tukmálni. De az emberek kilencven százaléka csak hírből hallott róla. Pedig hit nélkül, szeretet nélkül szerintem nem érdemes élni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top