A világ legveszélyesebb állata egymillió embert öl meg évente

Amilyen kicsi, olyan kellemetlen. Szeret minket, de ez az érzés nem kölcsönös. Mi az? Naná, hogy a szúnyog. A Magyarországon őshonos ötven faj mellé mostanra bekerült még három a trópusokról, amelyek több tucat betegséget terjesztenek. A vegyszeres permetezés nem ártalmatlan – mégis hogyan védekezzünk?

A csípőszúnyogoknak igencsak kedvez a klímaváltozás – a trópusi eső meg a hőség is –, ezt mi is érezhetjük a bőrünkön. A szúnyog – a kullancs mellett – pedig a legveszélyesebb „vektor” (vagyis kórokozót közvetítő ízeltlábú), amely a paraziták szaporodási ciklusában fontos szerepet játszik. Mivel nemcsak vért szív ki belőlünk, hanem belénk oltja a nyálát, ha az kórokozókkal fertőzött, akkor azokat is továbbítja. A csípés nyomában keletkező viszkető duzzanat tulajdonképpen olyan gyulladásos reakció, amellyel az immunrendszerünk válaszol arra, hogy idegen fehérjék kerültek a szervezetünkbe (ez független attól, hogy a szúnyog fertőzött volt-e, vagy sem, a nyálban található véralvadásgátló váltja ki).

Ázsiai tigrisszúnyog (Fotó: Getty Images)

A klímaváltozás is nekik kedvez

A nyári párás melegben vízpartok közelében mindig is zizegtek a szúnyogok. Vajon mostanság többen hemzsegnek, vagy mi lettünk rájuk érzékenyebbek? – kérdeztük dr. Garamszegi László Zsolt ökológustól, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatójától.

„Most kétségkívül fokozottabb az érzékenységünk – felelte a kutató. – Az is igaz azonban, hogy összefüggés van a klímaváltozás és a szúnyogpopuláció megnövekedése között. A szaporodási feltételeiknek kedvez a hőmérséklet emelkedése: ilyenkor jóval könnyebben áttelelnek tojás, lárva és imágó (kifejlett szúnyog) formájában is. Mivel mostanság korábban köszönt be a nagy meleg, előbb kezdenek rajzani, és hosszabbodik a tenyészidejük. Az időjárás szélsőséges változásai tovább javítják az életfeltételeiket: a borzasztó hőségperiódusok után lezúduló rengeteg csapadék után visszamaradó pangó vizek kedveznek a szaporodásuknak. A viharok után beálló hőségben pedig irtani sem lehet őket, az irtószert átvivő anyag ugyanis bizonyos hőmérséklet felett nem alkalmazható.”

Magyarországon ötven csípőszúnyogfaj tekinthető őshonosnak, és az utóbbi évtizedben megjelent három invazív faj is Délkelet-Ázsiából. A tigrisszúnyogról még nem tudjuk, hogy képes-e áttelelni, de a szakemberek úgy sejtik, hogy egészen extrém körülményekhez is alkalmazkodik. Ez pedig kedvez annak, hogy az általa hordozott kórokozóktól megbetegedjünk. „A parazita ugyanis a madarak, illetve a gerincesek szervezetében fejlődik, és a különböző fejlődési fázisokban juthat be, illetve ki, de csakis valamelyik szúnyogfaj nőstényében képes kellően felszaporodni ahhoz, hogy megfertőzhesse a következő áldozatát – magyarázza dr. Garamszegi László Zsolt. – A paraziták bekerülési valószínűségét növeli az őket hordozó fajok vándorlása, az áruszállítás, a migráció, de önmagában az is, hogy sokan utaznak a trópusokra, és onnan – akár tünetmentesen – fertőzéseket is hazahozhatnak.”

De miért nem pusztítjuk ki őket mind egy szálig?

Nyárestéken, amikor a vízparti romantikázást széttrollkodják a szúnyograjok, oly epekedve várjuk a permetezőrepülőket, akár a megváltót, és sehogy sem értjük, hogy a csudába nem lehet megoldani, hogy ezek a lények ne, de legalábbis elviselhető mennyiségben létezzenek a Földön. Miért olyan nehéz ellenük hatékonyan védekezni? – kérdeztük az ökológustól. Tudjuk elméletben, hogy ezeknek a kellemetlen lényeknek vannak hasznos tulajdonságaik, és mint minden élő szervezetnek – rajtunk és a házi kedvenceinken kívül – fontos szerepük van a táplálékláncban. No de akkor is, az ég szerelmére, miért van ennyi szúnyog?

„Komplex probléma ez – mondja a szakember –, mert a kémiai védekezéssel az egyik oldalon nyerünk, a másikon veszítünk. A szúnyogok nagyon sok madárnak, kétéltűnek, emlősnek szolgálnak táplálékul, csakhogy ezek az állatok sosem fogják olyan mennyiségben fogyasztani a szúnyogokat, hogy mi megérezzük. Viszont ha olyan kémiai szert alkalmazunk, amely nem specifikusan a szúnyogokra hat, azzal más rovarokat – például olyan beporzókat is, mint a méhek – veszélyeztetünk. Ha pedig nem lesz, ami beporozza a növényeket, az veszélybe sodorja a mezőgazdasági termelést. Volna sokféle módszer… ezek közül Európában egy olyan biológiai védekezési mód a legelterjedtebb, amely nem mesterségesen előállított kemikáliát használ, hanem egy talajlakó baktérium által termelt fehérjetoxint, amely speciálisan a szúnyoglárvákra hat, az imágókra nem. Ezzel ott kell permetezni, ahol a szúnyoglárva tenyészik, közvetlenül a vizet kezelve. De ez akkor eredményes, ha felkutatjuk az élőhelyeket, az ártéri erdők bejárhatatlan zugait is, ami nyilván sosem lesz százszázalékosan hatásos.”

Szúnyoglárvák a víz alatt (Fotó: Getty Images)

A katasztrófavédelem mint megmentő és mint titokgazda

A szúnyogokkal szembeni „megmentő” szerepére Magyarországon az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF) jelölte ki az állam. Idén az OKF április végén kezdte el a biológiai gyérítést – ezt április 29-i közleményében hozta nyilvánosságra –, mivel „a száraz tavaszi időjárás miatt csak kis számban jelentek meg csípőszúnyogok, nem volt szükség szervezett védekezésre ellenük”. A biológiai eljárással az első héten 2200 hektárnyi vízfelületet kezeltek, majd áttértek a kémiai permetezésre. Ezek időpontjairól folyamatosan lehet tájékozódni a katasztrófavédelem honlapján.

A szúnyogirtás során használt szert és a vivőanyagot a katasztrófavédelem szinte „hadititokként” kezeli, összetételéről az ökológusoknak sincsenek információik. Az OKF sajtóközleménye annyit árul el, hogy „a kifejlett szúnyogok ellen használt hatóanyag a deltametrin, amely egy általánosan alkalmazott rovarölő szer. A csípőszúnyogok érzékeny rovarok, ezért gyérítésükre minimális dózist használnak, ami csupán tizede a mezőgazdaságban alkalmazott mennyiségnek. Az alacsony dózisnak köszönhetően a legtöbb rovarfaj megmarad a kezelt területen, így a velük táplálkozó madarak sincsenek veszélyben.” (Az irtószerben használt deltametrinről független információ itt olvasható.)

Az OKF szerint az irtószert légi és földi úton juttatják ki, kizárólag a települések belterületein, röviddel naplemente előtt, az anyag emberekre, háziállatokra és növényekre nem veszélyes, és a szabadban néhány óra alatt lebomlik. A földi permetezést naplemente után, a késő esti, éjszakai órákban végzik a szervezet szerint, így a méhekre nem jelent veszélyt.

De hogyan hat a permet a halakra és a vadméhekre?

A permetezés ártalmatlanságát és hatásosságát illetően az ökológusoknak és a madarászoknak vannak aggályaik. Ezeket az EU is osztja: 2020-tól betiltják az Európai Unió területén a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi permetezését. Hordozóanyagként a légi permetezéshez sokáig nyers gázolajat használtak, mostanság nem tudjuk, hogy mit. Az biztos, hogy akár negyven percig is ott lebeg a levegőben. Kockázatairól itt lehet bővebben olvasni.

Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete 2006-ban számos környezetbarát védekezési technológia hatékonyságát vizsgálta, és kiemelte az általánosan alkalmazott deltametrin víztoxikológiai kockázatait. A deltametrin hatóanyagról ugyanis a kutatások azt jelezték vissza, hogy kiemelkedően magas a haltoxicitási mutatója, vagyis veszélyes a halakra.

A permetezéssel azonban nemcsak az a gond, hogy kockázatos vegyi anyagokat terít szét a levegőben, hanem az is, hogy kérdéses, egyáltalán mennyire éri el a célját. Napi tapasztalatunk ugyebár az, hogy igen kevéssé.

Dr. Soltész Zoltán dipterológus (vagyis „rovarász”) szerint a csípőszúnyogok pirkadatkor és szürkületkor a legaktívabbak. Ezen az időperióduson kívül legtöbbször védett helyen, például levelek fonákján pihennek. Az irtószert tartalmazó cseppnek hozzá kell érnie a rovarhoz, hogy hasson, tehát ha éppen pihennek a csípőszúnyogok, akkor nagy részük elkerüli a cseppeket. Nem mindegy tehát, hogy mikor repülnek ki a permetező repülők.

Az OKF szerint mivel a munkálatok napnyugta után zajlanak, és a permetezéshez használt hatóanyagot rendkívül alacsony dózisban alkalmazzák, az „csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással”. Így a földi kémiai gyérítésben a kapacitások növelését tervezik. Megkérdeztük Soltész Zoltánt, hogy a gyakoribb irtás aggályos lehet-e a rovarok szempontjából.

Házi méh (Fotó: Getty Images)

„A házi méhek sötétedés után már a kaptárban vannak, így gyakorlatilag védettek. A vad méheknek és más beporzó rovaroknak azonban nincs kaptárjuk. A vadméhek egy része fűszálakon éjszakázik, és előfordulhatnak városi környezetben is, ahol a csípőszúnyogok gyérítésekor a földi kémiai irtás során képződő cseppek elérik ezeket az urbánus környezetben éjszakázó rovarokat is. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, jelent-e veszélyt az irtószer a rovarokra, kutatások kellenek, méghozzá azokkal a vegyszerekkel, amiket az OKF használ.”

Mindezek fényében már nem is olyan biztos, hogy repesve kellene várnunk a permetezőgépeket. Persze mindegy is, hogy várjuk vagy nem várjuk, adott menetrend szerint szállnak föl. Marad tehát – segíts magadon alapon – a több szintű védekezés: a különböző riasztószerek, a szúnyoghálók, a megfelelő ruházat és a fokozott éberség. Valamint a megelőzés: igyekezzünk a ház körüli kis „keltetőket” fölszámolni, és magunkat megóvni, ha nem akarunk a 30–35 fokos hőségben akár öt nap alatt egy új, életerős kis házi tenyészettel szembenézni.