Aktuális

Bejelentette visszavonulását Bácsi Péter birkózó

Az utóbbi évben már mindene fájt az edzéseken, a meccseken.

A karrierje során két vb- és két Eb-címet szerzett kötöttfogású sportoló a tavalyi budapesti világbajnokság egyetlen magyar aranyérmese volt, s azóta nagyobb versenyen nem lépett szőnyegre, ám visszavonulásáról – melyről szerdán a közmédiának beszélt először – csak most döntött.

„Elég fura helyzet ez most, de már régóta érett bennem ez a gondolat” – nyilatkozta a Ferencváros birkózója, hozzátéve, hogy tulajdonképpen már a tavalyi vb után felmerült benne a távozás gondolata, ám a siker erőt adott neki, a tokiói olimpia pedig vonzotta.

Bácsinak bevallása szerint az utóbbi években egyre nehezebb volt egy-egy felkészülést megkezdenie, az utóbbi évben pedig már mindene fájt az edzéseken, a meccseken. Az olimpiai szereplés kivívásához ráadásul súlycsoportot kellett volna váltania, úgy, hogy a magyar mezőny éppen a 87 és a 77 kilóban nagyon erős, a kvalifikációs rendszer pedig minden korábbinál nehezebb. Így be kellett látnia, hogy itt az ideje sportolói pályafutása lezárásának.

A 36 éves birkózó rendkívül sikeres karriert tudhat maga mögött, 2014-ben (80 kg) és 2018-ban (82 kg) nyert világbajnokságot, 2008-ban (74 kg) és 2014-ben (80 kg) pedig kontinensbajnokságot. Emellett 2011-ben ezüst-, egy évvel korábban (mindkettő 74 kg) pedig bronzérmes volt az Eb-n. Pályafutása során három olimpián szerepelt, 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rio de Janeiróban egyformán ötödik lett, éppen lecsúszva az éremről, míg 2012-ben Londonban első meccsén térdsérülést szenvedett.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top