Aktuális

Felfedte kilétét a „mosolygó erőszaktevő” áldozata

Brock Turner az amerikai Stanford Egyetem úszócsapatának sztárja volt. Egyik eszméletlen diáktársát erőszakolta meg a diákklub mellett, ügye hatalmas botrány kavart az Egyesült Államokban.

Felfedte kilétét Brock Turner, a „mosolygó erőszaktevő” áldozata – írja a Huffington Post. Turnert, aki a Stanford Egyetem hallgatója és az úszócsapat ünnepelt sztárja volt, 2015-ben két diáktársa érte tetten, amikor egy eszméletlen lányon követett el nemi erőszakot a diákklub mellett. Azért nevezték mosolygó erőszaktevőnek, mert amikor rajtakapták, nevetett.

„Azt vettem észre, hogy mosolyog, ezért megkérdeztem tőle: miért mosolyogsz? Ne mosolyogj!”mondta a bírósági tárgyaláson Peter Jonsson, szintén a Stanford diákja, aki egy társával együtt közbelépett, amikor meglátták, mit csinál Turner. A férfi nem is tagadta, hogy nevetgélt. „Azon mosolyogtam, hogy mennyire nevetséges ez a helyzet” – vallott a bírósági jegyzőkönyv szerint.

Az ügy hatalmas botrányt kavart az Egyesült Államokban – annál is inkább, mivel Millert a maximálisan kiszabható 12 év helyett csupán hat hónapra ítélte a bíró, és abból is csak három hónapot kellett leülnie.

A tárgyaláson az áldozat is vallomást tett, aki – hogy megóvják az esetleges zaklatásoktól – a bírósági dokumentumokban Emily Doe-ként szerepelt. Most azonban felfedte kilétét, és bemutatás előtt álló könyvében részletesen vall arról, hogyan élte meg az erőszakot és az azt követő médiafelhajtást.

Az áldozat, valódi nevén Chanel Miller az eset után új életet kezdett. Miután lediplomázott a Kaliforniai Egyetemen, San Franciscóba költözött, ahol íróként és képzőművészként dolgozik. Know My Name (Tudd a nevemet) című könyve szeptember 22-én jelenik meg. Az első, aznap bemutatásra kerülő interjút a CBS 60 Minutes című műsorának adta.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top