Aktuális

Felgyújtotta magát egy iráni nő, miután férfinak öltözve próbált bejutni egy focimeccsre

Inkább a halált választotta, mint a börtönt.

Belehalt sérüléseibe az az iráni nő, aki egy hete felgyújtotta magát Teheránban” – írja a 444 a BBC nyomán. A Sarah álnéven emlegetett nőt azért állították bíróság elé, mert a szigorú tilalom ellenére megpróbált bejutni egy focimeccsre márciusban. Sarah férfinak öltözött, de lebukott. Három napig volt őrizetben, mielőtt bíróság elé állították volna.

Képünk illusztráció/Fotó:iStock

A tárgyalás első napját a múlt hétre tűzték ki, de a bíró családi problémái miatt elnapolták. „Sarah a bíróság épületében felejtette a mobilját, és amikor visszament érte, véletlenül fültanúja volt annak, hogy ha elítélik, fél évtől két évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Ekkor kiment a bíróság épülete elé, és ott felgyújtotta magát. Sérüléseibe egy héttel később halt bele a kórházban” – írta meg a lap.

Iránban 1981 óta nem látogathatják a nők a férfi sporteseményeket, 2016-ban pedig azt is megtiltották nekik, hogy nyilvános helyen biciklizzenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top