Aktuális
Szponzorált tartalom

Mióta taxizunk? – 5+1 érdekesség, amit biztos, hogy nem tudtál a taxikról

Tudod, valójában miért sárga a taxi, mit jelent a neve, és honnan ered a droszt elnevezés? A taxizás története érdekesebb, mint gondolnád!

Taxik már az 1800-as években is léteztek, és a nagyvárosok látképhez tartoznak már a 19. század végétől. De azt, hogy eredetileg a postának köszönhetjük, nem sokan tudják.

Miért taxi a neve?

Az elnevezés görög eredetű, ami a taxis, azaz adókivetés szóból ered, de az, hogy az utasszállítás ezen formája megvalósulhatott – többek között – Wilhelm Bruhn nevéhez fűződik. Wilhelm német mérnök volt, neki köszönhetjük a taxamétert: a speciális óra, amit megalkotott, az eltelt időt és a megtett távolságot rögzítette, ezzel már induláskor, a szolgáltatás kezdetén lehetővé téve az ár kiszámítását. A taxamétert először a franciáknál kezdték el használni.

Az első magyar taxi szürke volt

Az első magyar taxik, a Szürketaxi Vállalat irányítása alatt rótták az utcákat. Eredetileg a Posta kezdeményezésére alakult meg: a társaság 25 gépkocsival 106 éve, 1913-ban kezdte meg a működését Budapesten. Az első utasok még szürke színű taxikkal utazhattak, a szolgáltatásnak nagy sikere volt, így 1930-ra már 750 taxi közlekedett. A vállalat élén 1949-ig egy gépészmérnök, Haltenberger Samu állt, akinek szívügye volt a városi közlekedés fejlesztése. 1949-ben politikai okokból menesztették, annak ellenére, hogy a II. világháború után is újra élesztette a taxizást.

A droszt elnevezés eredete

Azt gondoltad, a droszt szimplán egy taxis kifejezés? Valójában Drost Tivadarról kapta a nevét, aki a droszt rendszert megalkotta. Mivel eleinte még nem volt külön telefon a taxikban, a városban több, telefonnal rendelkező taxis állomás állt rendelkezésére, ahová egy-egy fuvar után be tudtak állni, és fel tudták venni a következő rendelést. Akkoriban még diszpécserek számolták ki azt, hogy az idő és a távolság függvényében melyik drosztról kell indítani a kocsikat azért, hogy optimális, a leggazdaságosabb legyen az utaztatás. Ma már ettől fényév távolságra vagyunk, ugyanis mobil appon keresztül is meg tudod rendelni a taxidat, ahol nemcsak azt látod, hogy mikor érkezik a kocsi, hanem az app a várható összeget is kijelzi.

Budapest, 1958 Forrás: Fortepan

Miért sárga?

Talán az nem meglepő, hogy a sárga szín Amerikából, pontosabban New Yorkból jött. A nagy almában 1967-től lett kötelező a citromsárga szín, ami amellett, hogy az egyik legfeltűnőbb a színskálán, másnak is köszönheti a népszerűségét. Egy városi legenda szerint egy taxis vállalkozó, Albert Rockwell felségének akart kedveskedni, akinek a kedvenc színe a sárga volt. Mások a chicagói John Daniel Hertz, született Herz Sándornak tulajdonítják a szín elterjedését. 1913-ban rengeteg panasz érkezett a taxikra a higiénia és a jó modor hiánya, valamint a magas árak miatt, így John gondolt egy merészet, és elindította saját taxivállalatát. Az árakat a felére csökkentette, ügyelt a sofőrök és az autók tisztaságára, valamint a taxikat citromsárgára festette, hogy jobban észrevegyék őket. Innentől kezdve a citromsárga taxi a minőséget jelentette.

Külföldi autók magyar utakon

1938-ig itthon törvény szabályozta, hogy a taxizáshoz egyedül a Magyar Általános Gépgyártól (MÁG) lehetett beszerezni a járműveket. Ezt követően azonban szabaddá vált az út a külföldi autók behozatalára is: így kerültek magyar aszfaltra taxiként a Fordok, amik azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így nem terjedtek el. Akkoriban azok az utasok, akiknek volt mit a tejbe aprítaniuk, még kirándulni is taxival mentek.

Útban a mai taxizás felé

A II. világháború után változások álltak be a taxizásban: a 120 szovjet és lengyel kocsiból álló flotta neve Autótaxi Nemzeti Vállalat lett, és a MOGÜRT üzemeltette. Később, a Rákosi-rendszerben átkeresztelték Fővárosi Autótaxira, majd végül megkapta a FŐTAXI elnevezést. Az ’50-es, ’60-as években jelent meg a fekete-fehér kockás csík az ablakok alatt, és jellemzően Skodák, Wartburgok, valamint Zsigulik szállították az utasokat. 1982-ben aztán megjelentek a magántaxisok, a többi pedig már napjaink történelme.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top