Aktuális

Furcsa üzeneteket kaphatnak az iPhone-tulajdonosok

Egy magyar szakszerviz szerint ezzel trükközni próbál az Apple.

Azt még korábban az Apple jelentette be, hogy az idei iPhone-ok tulajdonosai egy figyelmeztetést fognak majd látni, ha nem az eredeti kijelző marad telefonjukban – például egy nem szakszervizben történt javítás után. A cég egyébként azzal indokolta döntését, hogy ezekkel a kijelzőkkel problémák adódhatnak, például véletlen érintések fordulhatnak elő, helytelenné válhat a színkalibrálás és megnőhet az energiafogyasztás – olvasható a hvg.hu oldalon.

Ugyanakkor egy magyar szerviz, az APPSolute szerint az Apple magyarázata, miszerint a kijelző és a készülék alaplapjának összehangolására lenne szükség, nem állja meg a helyét, mert ezt semmiféle technológiai indok nem támasztja alá. Úgy vélik, ez pusztán az Apple üzleti érdeke, hogy ne lehessen gazdaságosan javítani a készüléket, helyette a felhasználó újat vásároljon.

„Továbbra is úgy látjuk, hogy ez rövid távú stratégia, mely gyengíti a felhasználók márkahűségét. Egy prémiumkategóriájú készüléktől tartósságot és profi terméktámogatást várna az ember, nem pedig 1 év garanciát” – írja a szakszerviz egy kedden megjelent blogposztjában.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top