Aktuális

Megvan a tíz leggazdagabb magyar település!

Üröm az első, Dunakeszi is nagyon feljött a tavalyihoz képest.

Most először jutott el az egy főre jutó magyar vásárlóerő az európai átlag 50 százalékáig – számolta ki a GfK. A kutatók elkészítették a leggazdagabb, 5000 fő feletti települések listáját is, írja a Hvg

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az első helyen változatlanul Üröm áll, ott az egy főre jutó vásárlóerő 63,8 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az első tíz helyen ugyanaz a tíz település szerepel, mint egy éve, mindössze Gödöllő esett ki, és Dunakeszi jött be helyette. Nagykovácsi a negyedik helyről feljött a másodikra, Budaörsöt és Solymárt megelőzve. Az is jól látszik, hogy a fővárosi agglomeráció a leggazdagabb, az első tíz helyezettből nyolc Budapest közvetlen közelében található.

„A teljes elemzésből kiderül, hogy az egy főre jutó vásárlóerő évi 7416 euró, azaz az átlag magyarnak az adók levonása után havonta 203 ezer forint elkölthető jövedelme van. Budapesten az országos átlagnál közel 25 százalékkal nagyobb a fejenkénti éves vásárlóerő” – számol be róla a lap.

A 10 leggazdagabb, 5000 főnél nagyobb magyar település (az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlag százalékában)

1. Üröm 163,8%

2. Nagykovácsi 148,7%

3. Budaörs 146,2%

4. Solymár 144,1%

5. Paks 140,4%

6. Szentendre 136,8%

7. Diósd 136,0%

8. Győrújbarát 135,6%

9. Törökbálint 131,8%

10. Dunakeszi 127,5%

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top