Aktuális

Elhunyt Huszár Tibor szociológus

Életének kilencvenedik évében elhunyt Huszár Tibor szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Az ELTE professor emeritusa a magyar szociológia története, valamint a magyar értelmiségi mozgalmak neves kutatója volt – olvasható az Akadémia honlapján megjelent közleményben.

Huszár Tibor Veresegyházon született 1930-ban, 1953-ban szerzett diplomát a moszkvai Lenin Intézet pedagógia-pszichológia-logika szakán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Filozófiai Tanszék oktatója volt 1960-tól, 1969-ig adjunktusként, majd egyetemi docensként dolgozott. Ugyanebben az évben alakította meg a Szociológiai Csoportot, amelynek vezetője lett, majd annak tanszékké alakulása után tanszékvezetőként dolgozott. 1977-től egyetemi tanár.

A szociológiai tanszék 1983-ban alakult át Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetté, első igazgatója Huszár Tibor lett. Ezt a tisztségét 1992-ig viselte, 2001-ben emeritálták.

Huszár Tibor 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1982-ben választotta levelező, majd 1987-ben rendes tagjává. Kutatási területe az erkölcsi tudat kérdései, értelmiségszociológia, a magyar értelmiségi mozgalmak történetének szociológiai elemzése, a magyar szociológia története, az elitek és a nómenklatúra, a pártállami rendszer működése volt.

Munkásságáért 2003-ban Széchenyi-díjban részesült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top